Riporterek Határok Nélkül: Ötven újságírót öltek meg 2020-ban
Egyre több a gyilkosság a nem háborús övezetben lévő országokban. Tíz újságírót azért, mert korrupciós ügyekkel foglalkozott, míg négyen a maffiáról, hárman pedig környezetvédelmi kérdésekről írtak.
27 év börtönre ítélték egy független lap volt főszerkesztőjét Törökországban
Can Dündar évekkel ezelőtt elhagyta az országot, de így már biztos nem mehet haza.
Kínában idén 117 újságírót vettek őrizetbe, többeket a világjárványról szóló tudósításaik miatt
A Riporterek Határok Nélkül éves jelentése szerint Szíriában 54 újságírót ejtettek túszul.
Kivégezték a tüntetésekről közvetítő halálraítélt újságírót Iránban
Ruhollah Zam a 2017-es országos tüntetéseket közvetítette párizsi emigrációjából.
Ismeretlen támadók munkába menet végeztek ki egy afgán újságírót és sofőrjét
Afganisztánban viszonylag gyakran támadnak újságírókra: 2018-ban húsz, 2019-ben pedig legalább tíz újságírót gyilkoltak meg.
Tüntetésekről közvetített, halálbüntetést kap egy ellenzéki újságíró Iránban
A legfelsőbb bíróság is helybenhagyta Ruhollah Zam halálos ítéletét. Az újságíró a 2017-es országos tüntetéseket közvetítette Telegramon.
Szlovák újságírógyilkosság: őrizetbe vették az elit rendőrség három igazgatóját
A rendőrök a gyilkossággal vádolt nagyvállalkozó kérésére újságírókat figyeltettek meg.
Ki kell vizsgálni, hogy miért gyújtotta fel magát az orosz újságíró, üzente az EU egyik szóvivője
Irina Szlavina lakásán egy nappal korábban házkutatást tartott a rendőrség. Orosz ellenzékiek szerint rászálltak a hatóságok.
Kövess minket Facebookon is!