A máltai kormányt is felelősség terheli a meggyilkolt oknyomozó újságíró haláláért

2021. július 29. – 19:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Részben a máltai kormányt is felelősség terheli Daphne Caruana Galizia máltai újságírónő négy éve történt meggyilkolásának ügyében, mert magatartásával a „büntetlenség kultúráját” teremtette meg – állapította meg csütörtökön közzétett jelentésében egy független vizsgálóbizottság az MTI beszámolója szerint.

A dokumentumot Robert Abela máltai miniszterelnök hozta nyilvánosságra. Egy hivatalban lévő és két nyugalmazott bíróból álló testület szerint egyértelmű, hogy a gyilkosság kapcsolatban állt az újságírónő munkásságával és a máltai állam szándékosan szemet hunyt a Galiziára leselkedő veszély felett, és nem tett lépéseket az ellen.

A büntetlenség kultúrája azután más hatóságokra és a rendőrségre is átterjedt, és mindez a jogállamiság összeomlásához vezetett – emelték ki a bírák vizsgálati jelentésükben.

Daphne Caruana Galizia máltai oknyomozó újságíró számos, a szervezett bűnözéssel összefüggő korrupciós és pénzmosással kapcsolatos ügyet derített fel, ami miatt több, magas pozícióban lévő máltai politikus és kormányzati tisztviselő került kellemetlen helyzetbe. Autójába rejtett pokolgép végzett vele 2017 október 16-án.

A máltai ügyészség abból indul ki, hogy a gyilkosság hátterében Yorgen Fenech milliárdos üzletember áll, aki korábban szoros kapcsolatokat ápolt magas rangú politikusokkal. Fenech, aki ellen jelenleg gyilkosságban való bűnrészesség miatt folyik büntetőper, tagadja az ellene felhozott vádakat. 2017-ben az ügyben három másik férfit is őrizetbe vettek, őket a pokolgép elhelyezésével vádolják. Egyikük egy vádalku keretében elismerte bűnösségét és 15 év szabadságvesztésre ítélték. A másik két gyanúsított ellen még folyamatban van az eljárás.
Joseph Muscat korábbi máltai miniszterelnök Fenech elfogását követően 2020 januárjában lemondott.

A volt kormányfő ellen nem emeltek vádat. A sajtó ugyanakkor feltárta, hogy az üzletember szoros kapcsolatokat ápolt kormánya minisztereivel és magas rangú rendőrségi tisztségviselőkkel.