Szóvivője szerint Mészáros Lőrinc sem Németh Dániellel, sem más paparazzóval nem foglalkozik

2021. szeptember 22. – 11:13

Másolás

Vágólapra másolva

„Mészáros úr nem foglalkozik sem Németh Dániel, sem más paparazzik tevékenységével, hollétével, vagy a hozzájuk fűződő ügyekkel” – írta Mészáros Lőrinc cégének szóvivője a brit Guardiannek a Pegasusszal megfigyelt fotós-újságíróra vonatkozó kérdésére kedden.

A lap azért érdeklődött Mészárosnál is az ügyben, mert ahogy arról a Direkt36 és a Telex számolt be arról, hogy a Pegasus nevű kémszoftver nyomait találták meg Németh Dániel fotós-újságíró két telefonján is. Németh a luxusjachtozó NER-lovagok nyaralásait örökíti meg előszeretettel, ő fotózta le például Szijjártó Pétert is a Lady MRD hajón, amikor pedig idén júliusban meghekkelték az eszközeit, éppen Mészárost követte.

A Guardian az ügyben kereste a magyar kormányt, illetve a kémszoftvert gyártó izraeli NSO-t is, de ők egyáltalán nem kommentálták Németh megfigyelését. Az RTL Klub Híradója egy konferencia után kedden Varga Judit igazságügyi minisztert kérdezte meg, hogy adott-e engedélyt újságírók megfigyelésére, aki erre tanítani való lefordulással rázta le az RTL riporterét és kameráját.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!