Végre kihasználhatta kosarasmúltját Varga Judit, tanítani való lefordulással rázta le az RTL riporterét és kameráját

2021. szeptember 22. – 08:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Direkt36 és a Telex számolt be arról, hogy a Pegasus nevű kémszoftver nyomait találták meg Németh Dániel fotós-újságíró két telefonján is. Németh a luxusjachtozó NER-lovagok nyaralásait örökíti meg előszeretettel, ő fotózta le például Szijjártó Pétert is a Lady MRD hajón.

Az RTL Klub Híradója egy konferencia után közelítette meg Varga Judit igazságügyi minisztert, és kérdezte meg tőle, hogy adott-e engedélyt újságírók megfigyelésére.

Varga Judit erre motyog valami kivehetetlent, miközben sétál pár lépést, majd hirtelen sarkon fordul, és bejut a kollégája által alkotott egyszemélyes védőfal mögé, hogy újratervezzék a stratégiát.

A cselt itt tudja megnézni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!