TV2
Összejött az álomkollaboráció Orbán Viktor veje és gyerekkori barátja között
Tiborcz István turai kastélyában forog Mészáros Lőrinc tévéjének új évada.
Végül csak bocsánatot kért a TV2 Donáth Annától
A tévét a bíróság kötelezte erre, mert még 2019-ben valótlanul állította a momentumos EP-képviselőről, hogy szexuálisan zaklatott egy fiatalkorú lányt.
Egy csomó új műsort jelentett be a TV2
Topmodelles tehetségkutató, régiségkereskedős játék és új napi reality is érkezik majd a TV2 Csoporthoz.
Már a TV2 cégkivonatába is bekerült a végrehajtás, amit Donáth Anna indított
Donáth szerint kérdéses, hogy hogyan pályázhatnak így eredményesen bármiféle közbeszerzési eljárásra.
Tóth Andit látná szívesen Zalatnay Sarolta a róla szóló életrajzi filmben
A Sztárban sztár zsűritagja a fiatalkori énjére emlékezteti Cinit.
Juhász Péter meg akarta látogatni a börtönben ülő Schadlt, hogy a segítségét kérje a TV2 ellen
Az Együtt volt politikusa abban reménykedett, hátha a korrupcióval vádolt Schadl el tudja intézni neki, hogy a csatorna közzé tegye a róla szóló helyreigazításokat.
Bizonyíték lett egy TV2 elleni perben Marsi Anikó Blikk-interjúja
A Tények műsorvezetője egy korábbi vallomásában azzal védekezett, hogy „ő csak hírolvasó”, míg a minap a Blikknek azt fejtegette, hogy „nemcsak annyi a munkája, hogy felolvassa, amit elé tesznek.”
Vérprofi televíziósnak tartják magukat a TV2 bulváros propagandájának arcai
Marsi Anikó és Gönczi Gábor szerint a Tényekben „azt mondják, ami van”.
Nem hajtja végre a jogerős ítéletet a TV2, újabb félmilliós büntetést kell fizetnie
Juhász Pétertől, az Együtt volt politikusától kellene bocsánatot kérniük körülbelül tíz percben, a Tényekben.
Többe kerül bejutni a Sztárban sztár döntőjére, mint a Guns N' Roses budapesti koncertjére
39 900 forintba kerül egy jegy a döntőre.









