Majka elhagyja a TV2-t, és visszamegy az RTL-hez

2023. december 22. – 12:17

Másolás

Vágólapra másolva

Majoros Péter, Majka az RTL-hez igazol, a rapper-műsorvezetőt a nézők már 2024 második felében új szerepben láthatják az RTL képernyőjén – jelentette be közleményben az RTL. Az átigazolás híre komoly fejlemény a két nagy kereskedelmi tévécsatorna közötti rivalizálásban, Majka ugyanis 2010 óta a TV2 egyik vezető arca volt.

„Nagyon örülünk, hogy hosszú évek után Majka visszatér az RTL-hez, amit joggal nevezhetünk az anyacsatornájának, hiszen ismertsége és műsorvezetői karrierjének indulása is hozzánk kötődik. Többet egyelőre nem árulhatok el, de izgalmas műsorokban fog visszatérni az RTL képernyőjén, ami nem csak a nézőinknek, de Majkának is újdonságot jelent majd” – mondta Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese.

„16 év után új kalandokat keresek a kereskedelmi televíziózásban, és visszatérek az RTL-hez, ahol egy régi-új csapat vár. Alkotó emberként mindig új impulzusokra van szükségem, és most az RTL-nél látok garanciát arra, hogy olyan műsorokban szerepeljek, ahol a néző is jól szórakozik, és én is jól érzem magam. 21 évvel ezelőtt innen indultam el a Való Világból a való világba, és ha jól számolom az életkorom, még az is lehet, hogy innen megyek nyugdíjba” – írta Majka a Facebookon.


Majka 2002-ben az RTL képernyőjén tűnt fel először a Való Világban, ahol a valóságshow második helyezettje lett, majd ezt követően a Való Világ műsorvezetőjeként, illetve színészként és rapperként folytatta a karrierjét. Majka a reality után 2004-ben az RTL portfóliójába tartozó Cool TV műsorvezetője volt, de többször szerepelt például a Heti Hetesben is. Később televíziós pályafutását más csatornáknál folytatta, a TV2 meghatározó arca volt évekig, és az ország egyik legsikeresebb zenei előadója lett.

Majkával nemrég a Telex Afterben is interjút készítettünk, ezt itt nézhetik meg:

Majkát 2019-ben még indexesként kérdeztük arról, nem furcsa-e neki, hogy az RTL-en tűnt fel, médiás karrierjének nagy részét azonban a TV2-nél tölti. Akkor erre azt mondta, hogy a kezdeti jó élmények mellett sok rossz tapasztalat is érte az RTL-nél, ahol vannak olyan emberek, akikkel nem tud együtt dolgozni.

„A TV2-nél fel tudom hívni a programigazgatót vagy akár a vezérigazgatót, és meg tudok velük beszélni bizonyos dolgokat. Vagy akár el is tudom őket küldeni a francba, ahogy ők is el tudnak engem. Az RTL az más, az RTL egy olyan birodalmat képviselt, amikor én eljöttem onnan, hogy azt csinálod, amit mi mondunk. Bár azóta talán ebből kicsit visszább vettek. Ez a hozzáállás nyilván azért lehetett, mert akit kiebrudaltak a tévéből, az utána megszűnt létezni, mint például Vágó István, aki egy nagyon nagy csávó volt előtte. Azt gondolnád, hogy egy olyan korszakos ikont, zsenit nem lehet elfelejteni, mert kirúgja egy kereskedelmi tévé. Ők ezt tudták, és mondhatni az övék volt ez az egész hatalom.

Én nem tudok egy olyan rendszerhez tartozni, ahol nem lehet valakit felhívni telefonon, mert olyan magasan ül, hogy le se lát addig, ahol én vagyok”

– nyilatkozta Majka 2019-ben.

Az RTL és a TV2 kiélezett küzdelmet folytat a piacvezető pozícióért az elmúlt időszakban. Tavaly még nagy fordulatnak számított, hogy főműsoridőben, a fiatal felnőttek körében a TV2 nagyobb nézettséget produkált az RTL-nél. Idén már az látszik, hogy a TV2 ebben a kiemelt célcsoportban is tartósan dominál, 2023-ban eddig az esték kétharmadát nyerte a csatorna, az RTL-nek eddig csak a Nyerő Páros jött be igazán a főszezonban. Jövőre azonban a Bajnokok Ligája alaposan boríthatja a két nagy médiacég párharcát – írtuk októberi elemzésünkben. Azóta az RTL ismét belehúzott, és A gyilkos a kastélyban, valamint a Sztárbox című produkciókkal ismét jól szerepelt a nézettségi versenyben.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!