Nagyon veri eddig a TV2 az RTL-t nézettségben

2023. október 13. – 05:05

Nagyon veri eddig a TV2 az RTL-t nézettségben
Majka és Köllő Babett a Sztárban sztár leszek! élő show-jában – Forrás: TV2

Másolás

Vágólapra másolva

Tavaly még nagy fordulatnak számított, hogy főműsoridőben, a fiatal felnőttek körében a TV2 nagyobb nézettséget produkált az RTL-nél. Idén már az látszik, hogy a TV2 ebben a kiemelt célcsoportban is tartósan dominál, 2023-ban eddig az esték kétharmadát nyerte a csatorna, az RTL-nek eddig csak a Nyerő Páros jött be igazán a főszezonban. Jövőre azonban a Bajnokok Ligája alaposan boríthatja a két nagy médiacég párharcát.

A számoló Zach Galifianakis-mémnek érezhette magát az, aki az utóbbi években a két nagy kereskedelmi tévécsoport nézettségi versenyében igazságot próbált tenni. Ugyanis megszokottá vált, hogy a TV2 Csoport és az RTL Magyarország is párhuzamosan piacvezetőként hivatkozik magára. Hosszú és bonyolult elemzésekre volt szükség ennek a jelenségnek a megmagyarázására, mert a két rivális más adatsorok alapján domborította ki saját elsőségét.

A két főcsatorna közül hagyományosan a TV2 volt a teljes lakosságot és a teljes napot nézve az első, az RTL pedig jellemzően a főműsoridőben (19–23 óra között), illetve a kereskedelmileg kiemelt, 18–49-es célcsoportban számított nyerőnek. Így mindkét médiacégnél választhatott a vezetőség, hogy a kommunikációs osztályuk milyen adatokra hivatkozva büszkélkedjen a nyilvánosság és a hirdetők előtt. Emiatt alakulhattak ki párhuzamos igazságok, és így indulhattak (volna) el a szakmai viták arról, hogy a 18–49 vagy a 18–59 az igazi királykategória, vagy hogy este hattól vagy héttől tartson-e pontosan a főműsoridő.

Ez a számháborúzás megszokottá vált, de 2022 őszén fordulat jött a piacon, amikor hosszú idő után a TV2 főműsoridőben és 18–49-ben is megverte az RTL-t.

Olyan pillanat volt ez, mintha hazai pályán győzték volna le az RTL-t.

Ilyenre az őszi főszezonban Kolosi Péter, az RTL Magyarország tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese szerint több mint húsz éve nem volt példa. 2022-ben azzal magyarázták a vereséget az RTL-nél, hogy a téli, katari foci-vb tőlük vitt el több nézőt, és a TV2-nél voltak a frissebb, a nézőknek nagyobb újdonságot jelentő műsorok. Szintén kihatott a nézettségi versenyre az RTL+ elindítása, hiszen több új műsor is kifejezetten a streamingoldalra került fel a lineáris adás helyett.

Az őszi tévés verseny megfordítása azért is volt jelentős pillanat, mert a szeptember és december közötti időszakban költik jellemzően a legtöbbet a hirdetők a tévéknél, az őszi nézettségi mutatók pedig kihatnak a következő évi tárgyalásokra is. Még Pavel Stanchev, a TV2 Csoport vezérigazgatója is azt nyilatkozta a Media1 podcastjában, hogy maga is meglepődött a két főcsatorna közötti különbségen ebben az időszakban. Akkor Stanchev úgy fogalmazott, hogy régóta vágytak már a főműsoridős elsőségre ebben a célcsoportban is, a tévénézési szokásokat azonban nagyon lassan lehet megváltoztatni itthon.

A The Voice nézettségben nem tudta az X-Faktor szintjét hozni

A TV2 főműsoridős előnye aztán kitartott 2023 júniusáig, ezt az RTL Magyarország anyacége, az RTL Group első féléves pénzügyi jelentése is elismerte, amikor a vállalat a magyar piac történéseit részletezte a beszámolóban. Itt azzal magyarázták a piacvezető pozíció elvesztését, hogy az RTL közönségaránya közel egy százalékot esett, a TV2 viszont majdnem három százalékot erősödött 2022 első félévéhez képest.

A tévés piacon csendesebb június–augusztus között az RTL visszaszerezte a főműsoridős elsőségét, de a műsorok ide-oda tologatásából érezhető volt, hogy ősszel komoly párharc lesz megint a két csatorna között. Az is kiszámíthatatlanabbá tette előzetesen az idei őszt, hogy az RTL a korábban szombat este egyeduralkodónak számító X-Faktor helyett a The Voice-t indította el már augusztusban, egy héttel a fő rivális Sztárban sztár leszek! előtt. Az első hetében jól is szerepelt a The Voice, de szeptemberben a TV2 néhol kiemelkedő számokat hozó show-ja már minden egyes alkalommal előzte a kiemelt célcsoportban a Voice-t.

Ha ehhez hozzátesszük, hogy hétköznapokon a gasztroműsorok között a TV2-s Séfek séfe simán előzte az RTL Konyhafőnökét, nem meglepő, hogy a két csatorna közötti főműsoridős olló szinte egész szeptemberben 5 százalék körül mozgott a TV2 javára. Szeptemberben az esti sávban az RTL csak a Híradóval és a Fókusszal volt igazán versenyképes a TV2-vel szemben.

A Nyerő Páros miatt élesebb megint a verseny

Az október 2-án kezdődő héten mindkét csatorna új műsorokkal indult hétköznap esténként, és megváltozott a hétvégi felállás is azzal, hogy a The Voice-ból és a Sztárban sztár leszek!-ből is érkezett adás szombat és vasárnap este is. Az első ilyen héten egyértelműen az látszott, hogy a párkapcsolati reality, a Nyerő Páros lett az RTL megmentője. A műsor hétfőtől csütörtökig rendre megverte a Séfek séfét, szinte az összes adás a heti toplista elején landolt.

Ezzel hosszú idő után olyan héten vagyunk túl, amikor kiegyenlítettebb a két csatorna közötti verseny. Az első októberi héten az RTL három, a TV2 négy estét nyert meg a kiemelt célcsoportban. Látszik az élesebb verseny a két csatorna közötti különbségen is, ami 3 százalék alá csökkent a korábbi öt helyett. Messze még a főszezon vége, indulnak még új műsorok is mindkét csatornán, sokatmondó azonban egy mutató a 2022 és 2023 közötti különbségről. Tavaly az RTL az esték 63 százalékát nyerte meg főműsoridőben, ezzel szemben 2023. október elején épp fordított helyzet, hiszen a TV2 vitte eddig az idei esték 66 százalékát.

Jövőre a Bajnokok Ligája boríthat mindent

A mostani tévés nézettségi versenyt alaposan átrajzolhatja, hogy 2024 őszétől az RTL Magyarország lineáris és digitális felületei közvetítik a futball Bajnokok Ligája (BL) izgalmasabb meccseit.

Azt még nem tudni, hogy a közvetítő felületek között ott lesz-e a főcsatorna RTL is, de jól jelzi a sorozat népszerűségét, hogy a köztévén egy Napoli–Real Madrid-csoportmeccs is derék 8,4 százalékos közönségarányt hozott a 18–49-es korosztályban szeptemberben.

A BL-jogok megszerzésével a cégcsoport többi csatornájának és az RTL+ felületének felfuttatása lehet a cél, hiszen a BL új formátumában még több meccset lehet közvetíteni akár párhuzamosan. Kérdés, hogy a rendkívül drága BL-csomagot hogyan integrálja az RTL, és ezzel képes lesz-e csoportszinten vagy a főcsatornák között változtatnia a verseny jelenlegi állásán.

Már csak azért is fontos kérdése ez a két főcsatorna versenyének, mert a két cég láthatóan más stratégiát követett az elmúlt években. Az RTL Magyarország az anyacég terveivel összhangban inkább a streamingterületén fejlesztett az elmúlt időszakban, a TV2 inkább a lineáris versenyre koncentrált, miközben csak a háttérben építette a TV2 Play szolgáltatását.

Az is kérdés persze, hogy meddig lesz értelme kizárólag lineáris nézettség alapján összevetni a hazai tévécsatornákat, amikor

a Nielsen mérései alapján idén augusztusban a 18–49-es célcsoport 27,9 százaléka már nem hagyományos lineáris csatornákkal, hanem különböző streamingplatformokkal töltötte az idejét.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!