A következő három évben az RTL fogja közvetíteni a Bajnokok Ligája izgalmasabb meccseit

2023. június 3. – 12:31

Másolás

Vágólapra másolva

A 2024/25-ös szezontól kezdődően a következő három szezonon át, története során először, az RTL Magyarország közvetíti az UEFA Bajnokok Ligája mérkőzéseit – írta közleményben a csatorna. Az UEFA-tól megszerzett közvetítési jogok értelmében az RTL Magyarország választhat majd elsőként a keddi és a szerdai BL meccsek közül.

Az első választások érvényesek az egyenes kieséses szakaszra is, és ennek megfelelően a BL-döntőt is kizárólagosan az RTL közvetíti majd a 2024/25-ös szezontól kezdődően. Az RTL Magyarországhoz kerültek továbbá a Bajnokok Ligája ún. „B-csomagjának” digitális közvetítési jogai. A megnyert közvetítési jogok az A-csomag esetében 36, a B-csomag esetében pedig 167 meccset jelentenek egy szezonban az RTL-nek.

A BL közvetítések B-csomagja lineárisan, azaz televízióban továbbra is az AMC csatornáin, a Sport1-en és a Sport2-n lesz látható.

A 2024/25-ös szezontól kezdődően megváltozik az UEFA Bajnokok Ligája lebonyolítási rendje. Megszűnik a csoportkörnek hívott szakasz, és liga-szakasz néven zajlik majd a jövőben, ahol egy bejutó csapat az őszi fordulókban az eddigi 6 meccs helyett minimum 8-at játszik majd. Az új lebonyolítási rendben a tavaszi szezonban már januártól kezdődően rendeznek mérkőzéseket.

Az RTL Magyarország továbbá megtartotta az UEFA Európa Liga B-csomagjának lineáris és digitális közvetítési jogait, így az Európa Liga és az Európa Konferencia Liga „B csomagjának” csütörtöki mérkőzései változatlanul az RTL felületein lesznek láthatóak, ami összesen 323 meccset jelent szezononként.

Az RTL Magyarország később, a 2024/25-ös szezon kezdete előtt ad tájékoztatást arról, hogy lineáris csatornáin és az RTL+ streaming felületén mely közvetítések lesznek láthatóak.

Az új BL rendszertől nagyobb izgalmakat remél az UEFA, erről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!