Németh Lajos 37 fokos termálvízben ázva jelenti: Visszatér a tél

2024. január 5. – 11:02

Németh Lajos 37 fokos termálvízben ázva jelenti: Visszatér a tél
Forrás: TV2 Mokka / Képernyőkép

Másolás

Vágólapra másolva

Visszatér a tél – állapították meg a TV2 Mokka című műsorában, majd mintha teljesen természetes lenne, a termálvízben úszkáló Németh Lajos meteorológust kapcsolták, aki innen tartott időjárás-jelentést.

A kültéri medence gőzéből előbújó Németh az őt kérdező riporter kérdésére elmondta, hogy jövő héten visszatérhet tél tábornok, vagy ahogy átnevezték: tél kapitány. Emberpróbálónak nevezete a skandináv országokban tapasztalt hideget, ahol éjszakánként akár – 40 fok is előfordult. A hőmérséklet-különbséget is egy rövid számolással szemléltette: „A termálvíz hőmérséklete 37,3 fok, vagyis ha kinn lennénk Svédországban a – 40 fokban, akkor legalább 70 egynéhány fok lenne a különbség”.

Majd a hazai időjárásról megállapította, hogy egyelőre a zord telet hozó front másik oldalán vagyunk, jelenleg a mediterrán levegő az uralkodó. Boldogan kijelentette azt is, hogy csütörtökön melegrekordot mértek, de szerinte hideget valószínűleg nem fogunk majd.

A vízben erősen gesztikuláló Németh elmutogatta, ahogy „tél kapitány bevezényli” a sarki eredetű levegőt nyugaton, emiatt majd északon havas eső és havazás is előfordulhat. Hétfőre az ország nagy részére összefüggő hótakarót jósolt. Majd a 37 fokból azzal zárt: „Senki ne ijedjen meg, hideg lesz, januári hideg, ami Magyarországon szokott lenni”. Az időjárás-jelentés végén Németh Lajos nem elköszönt, hanem félre csobbant a kamerák elől.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!