Tüntetés
A Fudan Egyetem ellen tüntetnek június 5-én a Hősök terén
Az eseményt Jámbor András és a Szikra Mozgalom szervezi.
Csak június 14. után lehet majd újra tüntetni Magyarországon
Minden egyéb lazítás akár már a hétvégén hatályba léphet. 500 főnél nagyobb szabadtéri gyülekezésen is csak védettséggel rendelkezők vehetnek majd részt.
Imádkozzatok Mianmarért – kérte a mianmari szépségkirálynő a Miss Universe versenyén
„Szeretnék mindenkit arra kérni, hogy beszéljen Mianmarról”– mondta a verseny videóüzenetében.
A rasszizmus és a rendőri túlkapások ellen tüntettek Brazíliában
„Ne engem ölj meg, hanem a rasszizmust!” – skandálta a tömeg Rióban és Sao Paulóban.
Százezres tömeg tüntetett Franciaországban a klímavédelem alkotmányba foglalásáért
Az aktivisták szerint a elfogadott klímatörvény nem elég zöld.
Már 24 halottja és legalább 840 sérültje van a kolumbiai zavargásoknak, leállt az oltási kampány a...
A tüntetések egy adóreform miatt indultak meg, de az már inkább csak az utolsó csepp volt a pohárban.
Több mint 200 embert tartóztattak le a május elsejei tüntetések miatt Törökországban, Párizsban...
A korlátozások ellenére több országban is tömegek vonultak az utcákra a munka ünnepén.
Ezrek tüntettek Párizsban, amiért elengedte a bíróság egy idős zsidó nő gyilkosát
A francia törvények szerint nem vonható felelősségre, aki mentális zavar következtében követ el bűncselekményt.
Több tízezren tüntettek Oroszország-szerte Navalnijért, több mint ezer embert vettek őrizetbe
Viszonylag békésen lezajlottak az orvosai szerint haldokló ellenzéki vezető szövetségesei által meghirdetett tüntetések. A moszkvai tüntetésen ott volt a politikus felesége is.
Nyugati hiénákról beszélt Putyin az évértékelőjében, de a haldokló Navalnijról nem
Szinte megkönnyezte a járványkezelést, rengeteg pénzt ígért, és megfenyegette a nyugati provokátorokat az orosz elnök. Egy szót sem szólt viszont a belpolitikai válságról és az ellene zajló...








