Több mint 200 embert tartóztattak le a május elsejei tüntetések miatt Törökországban, Párizsban könnygázt, Brüsszelben vízágyúkat is bevetettek a felvonulók ellen
2021. május 1. – 23:25
frissítve
A koronavírus-járvány miatti korlátozások ellenére a világ több országában is tömegek vonultak utcára a munka ünnepén. Törökországban, Franciaországban, Belgiumban és Németországban is rendőrök igyekeztek megfékezni a tömeget.
Törökországban a rendőrség több mint 200 embert tartóztatott le, amiért az ország legnépesebb városában, Isztambulban engedély nélküli tüntetéseket tartottak május elsején, írja szombat esti összefoglalójában a BBC.
A hivatalos közlés szerint Isztambulban összesen 212 embert tartóztattak le, miután leszakadtak a menetről, és megpróbáltak bejutni a tiltakozás szimbolikus területére, a Taksim térre. A helyszínen készült fényképek alapján a rendőrök a pajzsaikkal igyekeztek visszaszorítani a tömeget, illetve több tüntetőt is elhurcoltak a térről.
A munka ünnepén a szakszervezetek világszerte ezreket, tízezreket csalnak a szabadba minden évben, az idei megmozdulásokra azonban ismét a világjárvány árnyékában került sor, a pandémia számos családot, sorsot, komplett iparágakat tett tönkre.
A rendőrség több országban is nagy erőkkel készült a május elsejére szervezett rendezvényekre, az esetleges rendbontások kezelésére és a vírushelyzet miatt bevezetett korlátozások betartásának biztosítására.
Franciaország: több mint százezren az utcákon
Franciaországban több mint százezren vonultak utcára a munka ünnepén. Az MTI azt írja: a megmozdulásokon a rendőrség szerint 106 ezren, közülük Párizsban 17 ezren, a szakszervezetek szerint azonban 170 ezren vettek részt. Két évvel ezelőtt a belügyminisztérium adatai szerint 164 ezren, a szakszervezetek szerint 310 ezren tüntettek.
A szakszervezetek országszerte több mint háromszáz megmozdulást szerveztek a munkahelyek, a fizetések, a közszolgáltatások megőrzése érdekében, a csorbuló szabadságjogok és a béke védelmében, de tiltakoztak az álláskeresés idejére biztosított állami juttatás reformja ellen is, amely július 1-én lép életbe.
A BBC cikke szerint Párizsban legalább 34 embert tartóztattak le, miután néhány tüntető megdobálta a rohamrendőröket, majd összecsapott velük. A Guardian arról ír, hogy néhány tüntető betörte a bankfiókok ablakait, szemeteseket gyújtott fel, amire a rendőrök könnygázzal válaszoltak.
A főváros mellett Lyon, Nantes, Lille és Toulouse városában is utcára vonultak az emberek. A meneteket olykor a rendőrök és a szélsőbaloldali anarchista „black blocs” tagok közötti kisebb összecsapások megakasztották, ám a nagy erőkkel biztosított felvonulások többsége végül rendbontás nélkül ért véget.
Németország: több rendbontó is őrizetben
Hasonló tüntetéseket szerveztek Németországban is: noha a Német Szakszervezeti Szövetség (DGB) a fő gyűlését – „A szolidaritás a jövő” mottóval – Hamburgban tartotta, a kikötővárosban jóval békésebb volt a hangulat, mint Berlinben, ahol szintén ezrek – bal- és jobboldaliak egyaránt – vonultak az utcákra.
A DW cikke szerint a főváros Neukölln nevű kerületében a tüntetők palackokat, petárdákat és köveket dobáltak a rendőrökre, akik több rendbontót is őrizetbe vettek. A gyűlésen a rendőrség adatai szerint kb. ötezer ember vett részt, a szervezők becslései szerint azonban a résztvevők száma húszezerhez közelített.
A DW azt írja: a kormány víruskezelési stratégiáját hevesen bíráló Querdenker csoport délutáni berlini tüntetésén a vártnál jóval kevesebben jelentek meg. A rendőrség közlése szerint az eseményre várt ezer résztvevőből mindössze 350 jelent meg. A Querdenker a járványhelyzet kialakulása óta több nagylétszámú tüntetést is összehívott már az országban.
Belgium: vízágyúkkal oszlattak
Brüsszelben szintén rendőrökkel csaptak össze egy nem engedélyezett tüntetés résztvevői, akik a koronavírus-járvány visszaszorítására bevezetett intézkedések ellen tiltakoztak. A köveket hajigáló és kukákat gyújtogató rendbontók csoportját vízágyúkkal oszlatták fel, legalább tizenöt embert előállítottak.
Az MTI a helyi rendőrség tájékoztatása nyomán arról ír: késő délután több mint kilencezren gyűltek össze a város egyik nagy parkjában, majd az interneten békés megmozdulásként hirdetett, nem bejelentetett tüntetés résztvevői közé keveredett mintegy kétszáz rendbontó, akik füstgránátokat gyújtottak, kukákat lobbantottak lángra, megrongáltak egy autót, majd kövekkel és üres üvegekkel támadtak a rendőrökre. A legfrissebb híradás szerint a kiérkező több mint 600 rendőr közül kettő sérült meg, a tüntetők közül szintén ketten szenvedtek sérüléseket.
A BBC cikke szerint Törökország, Franciaország, Belgium és Németország mellett például az Egyesült Királyságban, Oroszországban, Spanyolországban, Svédországban, a Fülöp-szigeteken és Indonéziában is tartottak tüntetéseket május elsején, ám a legtöbb ilyen esemény békésen zajlott.