Csak június 14. után lehet majd újra tüntetni Magyarországon

2021. május 21. – 20:24

frissítve

Csak június 14. után lehet majd újra tüntetni Magyarországon
A miniszterelnök irodája előtt még egy ideig nem lehet gyülekezni Fotó: MTI/MTVA/Jászai Csaba

Másolás

Vágólapra másolva

Minden egyéb lazítás akár már a hétvégén hatályba léphet. 500 főnél nagyobb szabadtéri gyülekezésen is csak védettséggel rendelkezők vehetnek majd részt.

„Ha a gyűlésen 500 főnél kevesebben vannak jelen, a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet rajta. Ennél több résztvevőnél kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy lehet a helyszínen. A spontán gyűlés tilos” – írja a kormány által kiadott tájékoztató. A szabályokkal kapcsolatban az is kiderül:

„A Magyar Közlönyben hamarosan megjelenő rendelet az ötmilliomodik COVID-19 elleni védőoltás beadásának másnapján lép hatályba, kivéve egy esetet: a gyűlésekre vonatkozó korlátozások 2021. június 14. után szűnnek meg”

– írták.

Noha Orbán Viktor péntek reggeli rádiós nyilatkozatában délutáni, pontos tájékoztatást ígért azokról a járványügyi szabályokról, amelyek 5 millió beoltott esetén lépnek majd életbe, az operatív törzs és a kormány idevágó döntései határozat formájában cikkünk megjelenéséig nem jelentek meg a Magyar Közlönyben, csupán egy tájékoztató tűnt fel a kormányzati koronavírus-oldalon.

Orbán azt mondta, a hétvégén minden emberi számítás szerint elérjük az ötmillió beoltottat, ami korszakhatár, ezért az operatív törzs úgy döntött, feloldja a legtöbb járványügyi korlátozást. Egyebek mellett azt jelentette be a miniszterelnök:

  • Megszűnik a kijárási tilalom és
  • az üzletek, vendéglátóhelyek kötelező zárási időpontja.
  • Eltörlik a közterületi maszkviselési kötelezettséget. „Viszlát a maszknak.”
  • Szabad lesz az egyéni és csapatsport is közterületeken.
  • A magán- és családi rendezvények 50 fő részvételével korlátozások nélkül megtarthatók,
  • lakodalmat pedig akár 200 fővel is lehet rendezni korlátozások nélkül. Ha szállodában vagy étteremben tart valaki lakodalmat vagy más családi rendezvényt, a helyiség üzemeltetője köteles gondoskodni arról, hogy a rendezvények résztvevői elkülönítve, külön teremben legyenek.
  • A zárt téri rendezvényeket továbbra is csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni.
  • A zenés-táncos rendezvények csak védettségi igazolvánnyal látogathatóak. A 16–18 évesek már nemcsak felnőtt kíséretében mehetnek ezekre a rendezvényekre, hanem önállóan is, ha megkapták az oltást.

Szabadtéri rendezvényt legfeljebb ötszáz fő részvételével, korlátozások nélkül is lehet tartani. Ide tartoznak a gyűlések, lehet ismét tüntetni, „biztosan jönnek is majd hozzám, ennek is eljött a lehetősége”

– jegyezte meg Orbán. A részletszabályok alapján tehát erre még csaknem egy hónapja van felkészülni a kormányfőnek.

A tüntetéseken egyébként a kormányzati tájékoztató értelmében 500 fő alatt oltás nélkül is részt vehetnek majd az állampolgárok, de 500 főnél nagyobb létszámú rendezvényen csak védettséggel rendelkezők lehetnek jelen – nemcsak a gyűlések, hanem a koncertek, fesztiválok esetében is. Arra a tájékoztató nem tér ki, milyen módszerrel tervezik ellenőrizni a védettségi igazolványokat egy gyülekezés esetén.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!