A rasszizmus és a rendőri túlkapások ellen tüntettek Brazíliában

2021. május 14. – 06:34

frissítve

A rasszizmus és a rendőri túlkapások ellen tüntettek Brazíliában
A rasszizmus és a rendőri erőszak ellen tüntetők Brazíliavárosban – Fotó: Reuters/Ueslei Marcelino

Másolás

Vágólapra másolva

Brazíliában is elindult a Black Lives Matter-mozgalom: az ország két legnagyobb városában feketék tüntettek csütörtökön a velük szembeni rendőri túlkapások és a rasszizmus ellen, írja az MTI.

Körülbelül ezren vonultak fel Rio de Janeiróban és ugyanennyien Sao Paulóban, skandálva, hogy „Ne engem ölj meg, hanem a rasszizmust!” A tüntetések békések volt, bár néhány felszólaló rendőri erőszak közvetítésével elkövetett népirtással vádolták az ország elnökét, Jair Bolsonarót, A múlt heti történésekre is emlékeztettek, amikor Rio de Janeiro egyik nyomornegyedében órákig tartó tűzharcban a rendőrség agyonlőtt huszonöt embert és másnap azt állította, hogy csak bűnözőkkel számolt le.

Az ENSZ emberi jogi hivatala független kivizsgálást követelt, szóvivője szerint „aránytalan és szükségtelen rendőri erő alkalmazásának iskolapéldája” történt.

A BLM-mozgalom az Egyesült Államokban kezdődött George Floyd 2020. május 25-i halála után. A férfi egy doboz cigarettát akart vásárolni Minneapolisban, de az eladó szerint hamis bankjegyet használt. Miután Floyd nem adta vissza a cigarettát, a boltos rendőrt hívott, akik megbilincselték a férfit. Amikor megpróbálták berakni a rendőrautóba, Floyd ellenállt, végül leterítették. Derek Chauvin rendőrtiszt ekkor helyezte a bal térdét a férfi nyakára. Két másik rendőr segített neki a férfit a földön tartani, annak ellenére, hogy Floyd többször is próbált szólni, hogy nem kap levegőt, miközben a többiek a beavatkozni próbáló járókelőkkel foglalkoztak. Floyd halálát nemcsak Amerika-szerte, de világszerte is megmozdulások követték. A Chauvin elleni per előzményeiről itt írtunk korábban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!