Megrendeztük a szupertévék világbajnoki négyes döntőjét
Több hétig nyüstöltük négy gyártó tévéjét OLED-től QLED-ig, 400 ezer forinttól másfél millióig. Végtelenül járattuk a liftzenés videókat 4K-ban és 8K-ban, néztünk meccseket, volt horrorhangulat,...
Kábelátvágás miatt állt le pénteken a Vodafone internetszolgáltatása Zugló egyes részein
A korábbi leállást okozó technikai hibát már elhárították.
Tizenhat év után véget ér a Jóban Rosszban
Programstratégiai okokból ér véget a sorozat, hogy a Tv2 más saját gyártású produkciókat tudjon a tető alá hozni.
Közel húsz év után véget ér Ellen DeGeneres talkshow-ja
A 2003 óta futó műsor házigazdájának új kreatív kihívásokra van szüksége.
A Network4 fogja közvetíteni a Bundesligát Magyarországon 2025-ig
Gulácsi Péter, Willi Orban és Szoboszlai Dominik is Németországban játszik.
11 év után távozik A Grace klinika egyik főszereplője
A kórházas sorozat nemsokára a tizenhetedik évadát zárja.
Meghekkelte az élő tévéadást, elfenekeltette magát, aztán örökre eltűnt
Még mindig nem tudni, ki volt az, akinek kétszer is sikerült egy bizarr üzenettel befurakodnia a chicagói tévék adásába a nyolcvanas években, az FBI is hiába kereste éveken át.
Gigantikus összeget, 34 ezer milliárd forintnyit kaszál az NFL a tévészerződéssel
11 évre 110 milliárd dollárt kapnak, az Amazon is beszáll a buliba.
Hólepte tevéken hüledezik az internet, de ez még nem a klímaapokalipszis
Bár európai szemmel szokatlan a hóviharban heverésző tevék látványa, valójában Szaúd-Arábiában sem ritka a havazás.
Ekkora tévé nincs is
De tényleg: a Hisense 100 hüvelykes lézertévéje technikailag inkább projektor. De mi a fenét nézzen az ember egy két és fél méteres képernyőn? Super Bowltól Playstationig, mozizástól családi...
Kövess minket Facebookon is!