Tao

Téli műfüves focipálya épül Felcsúton 800 millióból
Jövő télre vége a fedetlen pályán tartott edzéseknek.
Megnyirbálja a kiemelten támogatott sportágak körét az új sportvezetés
Kilenc év számonkérés nélküli időszak után következmények lesznek a magyar sportban.
Négy hazai futballcsapat nyolc kupameccsén egyetlen magyar gólszerző sem volt
Orbán Viktor tíz éve úgy látta, hogy a sportban felhasznált, százmilliárdokban mérhető társaságiadó-támogatás egy nemzeti sikertörténet. A felcsúti akadémiát most egy portugál középcsapat árazta be,...
Gattyán és az állam milliárdjai együtt égnek el a teqballban
A politikába beszálló milliárdos nagyon hisz benne, hogy 10-20 éven belül megtérül most még erősen veszteséges befektetése, amelybe a kormányzat is besegített.
Szupercsarnokot építeni könnyebb, mint egy jó válogatottat
A magyar férfi kézilabda a budapesti Eb-n került történelmi mélypontra. A 350 ezres Izlandon képesek folyamatosan klasszisokat nevelni és a világ élvonalában maradni, míg nálunk csak egy-egy kiugró...
Steinmetz: A Fidesz a leöntött beton mennyiségében méri a sport sikerét, de az több ennél
Orbán Viktor kihívója, Márki-Zay Péter a sportügyekben az olimpiai bajnok vízilabdázó, Steinmetz Ádám szakértelmére számítana. A jobbikos képviselő szerint a társasági adókedvezmény megmarad, de a...
Közel ezermilliárd forint támogatást kaptak tíz év alatt a sportegyesületek, aratott a Felcsút
A felcsúti akadémia tavaly 3,9 milliárd forinthoz, tíz év alatt pedig összesen 36,3 milliárd forint támogatáshoz jutott a nyereséges cégek társasági adójából.
Kijönne a 13. havi nyugdíj második fele a sport és a multik adókedvezményéből
A költségvetési hiány most látszólag senkit sem érdekel, de 2006-hoz hasonlóan eljöhet a választás utáni pillanat, amikor szét kell nézni némi pluszbevétel után.
73 millió forinttal tartozik Vácnak a helyi fociklub, a tervezett akadémiából még semmi sem...
Emiatt az egyik városi műfüves pálya felújítása nem tud időben elkezdődni.
A vételár tizedét sem éri, amit közpénzből vett egy magyar futballklub
Tíz éve szabálytalanul költötték el a közpénzt Nyírbátorban, az akkor épített pályákat most árverezték el. De itt legalább volt mit eladni, nem csak lelépett valaki a pénzzel.
Kövess minket Facebookon is!