Négy hazai futballcsapat nyolc kupameccsén egyetlen magyar gólszerző sem volt

A magyar futballválogatott még sohasem tudta legyőzni Portugáliát, a klubcsapataink mérlege is negatív, a nyolcból mindössze két kupapárharcot tudtak nyerni a mieink a nyolcvanas évektől, bár a mérleget kétségtelenül szépíti, hogy a Videoton az Európa Liga csoportkörében 3–0-ra győzte le a Sportingot 2012-ben.

Csütörtök este a harmadik számú nemzetközi kupában, a Konferencia Ligában érdekelt Puskás Akadémia sem javított ezen a mérlegen, és úgy esett ki a Vitória de Guimarãessel szemben, hogy gólt sem tudott rúgni. A Guimarães portugál szinten a három patinás nagy klub (Benfica, Sporting, Porto) mögött helyezkedett el mindig, hol lejjebb, hol feljebb.

A kinti meccsen meglepően sima vereséget szenvedett (0–3) a felcsúti csapat, igaz, a lehetséges ellenfelek közül a portugál klub volt a legerősebb, de a mérkőzés egészén jól látható volt, mekkora a sebességkülönbség a portugál bajnokság hatodik helyezettje és a magyar harmadik közt. Itthon valamelyest javult a helyzet, a két csapat nagyjából azonos súlycsoportban volt.

A Tatabánya közelebb volt ehhez a szinthez milliárdok nélkül

A felcsútiak harmadszor léptek ki a nemzetközi színtérre. A svéd Hammarby ellen 3–0-ra kaptak ki 2020-ban, akkor a koronavírus-járvány miatt egy meccsen dőlt el a továbbjutás. A finn Inter Turkut egy döntetlennel és egy győzelemmel elbúcsúztatták tavaly, de aztán egy lett csapattal (RFS Riga) szemben demoralizáló, 0–5-ös különbség alakult ki a két meccsen, amivel befejeződött a magyar csapat szereplése.

Idén pedig jött a Guimarães, amiről az akadémiaalapító Orbánnak még lelkes egyetemistaként lehettek emlékei, amikor a portugál csapat a Tatabányán lépett át. Ha az akkori szintet nézzük, megállapítható, hogy az elmúlt 35 évben a portugál válogatott lényegesen jobb lett, a magyar nem, a légiósok nélküli, viszonylag szerény költségvetésű, saját utánpótlására építő Tatabánya pedig közelebb állt a Guimarãeshez, mint a jelenlegi, nagy fizetésű légiósokat felvonultató Puskás Akadémia.

Orbán az akadémiát 2007-ben alapította, furcsa, meglehetősen ambiciózus látásmódját jól visszaadta az azóta is sokszor idézett mondata, ami szerint akkoriban ötven topligában szereplő magyar játékost vizionált. Ezt még lehetett volna a kezdeti tapasztalatlanságra fogni, bár 2010-ben mint futballokos miniszterelnök beszélt önmagáról.

A felcsúti akadémia eredeti koncepciója az volt, hogy a Videoton alá dolgoznak. 2012-ben még Paulo Sousa volt az akadémia szakmai igazgatója, aki nem volt elájulva az ott látott munkától. A portugál el is ment, Felcsúton modellt váltottak, még akkor is, ha a kezdetekkor Orbán még negatív példaként említette a Stadlert, valamint a Gázszert mint gyökértelen, szurkolók nélküli csapatokat. Aztán látva, hogy milyen könnyű felemelkedni és kitörni az NB I.-ből, Felcsúton mertek nagyot álmodni, és már egyértelműen a harmadik legnagyobb költségvetésű klub lett a Puskás Akadémia a Fradi és Fehérvár mögött.

„Hiába van sok pénzed, attól még nem biztos, hogy jól tudsz futballozni”

– ez az Orbán-idézet 2012-es, akkor még egészen más volt az alapfelállás, mert akkor a Felcsút nem tartozott a gazdag klubok közé, ahová hazai viszonylatban pár év múlva már szépen betagozódott. Akkor még Orbán szokása volt, hogy a futballban is elemzi az általa látni vélt folyamatokat, szezonértékelő nagyinterjúkat adott, ezekről mostanában leszokott.

Az Orbán által említett jó futballtudás persze relatív, de érdemes a 2014-es nagy ívű mondanivalójából egy gondolatot kiemelni. Akkor ötven topligás játékost már nem látott maga előtt, lejjebb adott az elvárásaiból. Már a topligát is kicserélte egy másik, plasztikusabb szintre, az európai mezőnyre:

„A Puskás Akadémia minden évben két-három olyan játékost nevel, akik később az európai mezőnyben is megállják a helyüket. Ebben én biztos vagyok.”

Sallai Roland jelenleg is topligás, a válogatott egyik markáns embere, de a 14 végzett évfolyamból rajta kívül csak Kleinheisler László és Gyurcsó Ádám állta meg úgy-ahogy a helyét nemzetközileg, mást nem igazán találunk. Vagyis összesen jött össze három, nem pedig évenként. A mostani csapatból nincs olyan, aki meccset befolyásoló erő lehetne, de legalább a védelemben olyanok játszanak, akik az akadémián nevelkedtek. Nagy Zsolt a válogatottban más szerepkörben játszik, amiben talán jobban ki tud teljesedni. Ekkor mondta azt a hasonlatot Orbán, hogy a foci szerinte a gulyásleveshez hasonlítható, mindig teszünk bele, nem veszünk ki belőle, és egyszer csak elkészül.

A közpénzmilliárdok ellenére a Puskás Akadémia nevelőmunkája, ha nem is elhanyagolható, de nem üti meg az európai középszintet sem, miközben önáltatásban Orbán a magyar futball legdicsőbb hagyományait idézi: a miniszterelnök szerint Európa tíz legjobb akadémiája közé tartozik a felcsúti. Ha vissza akarunk kanyarodni a leveshez, csalódottak lennének a vendégek, ha ilyen gulyást kapnának a vendégségben.

Kitekintés: felvevőpiac lett az NB I.

„A tao esete igazi nemzeti sikertörténet” – ez a mondat is Orbáné még 2012-ből. Tíz év elteltével láthatjuk igazán, mekkora sikertörténet a sportba folyatott társaságiadó-támogatás programja. Félreérthetetlenül rámutat a klubok és akadémiák nevelőmunkájára, mennyi légiós van, és milyen munkát végeztek abból a közpénzből, amit más területek helyett célzottan a futballhoz irányítottak. Orbán meglátása szerint az akadémia nem a tömegsport és nem is a középszint, hanem a világelitbe kerülni esélyes tehetségek iskolája. Vagy az kellene, hogy legyen.

Így hát nézzük meg az adatokat. A nemzetközi kupasorozatig eljutott négy csapatban összesen 10 magyar játékos jutott szóhoz kezdőként az első meccseken a múlt héten. Vagyis a 44 pályára küldhető játékosból 10, ami 22,7 százalékot jelent:

• Ferencváros – Slovan: 1 – Dibusz Dénes a kapuban
• Fehérvár – Gabala: 3 – Kovács Dániel, Fiola Attila, Dárdai Palkó (ő Berlinben nevelkedett, nem itthon)
• Kairat Almati – Kisvárda: 1 – Ötvös Bence, csereként beállt Czérna Erik
• Guimaraes – Puskás Akadémia: 5 – Markek Tamás, Szolnoki Roland, Spandler Csaba, Nagy Zsolt, Kiss Tamás

Magyar gólszerző nem volt. Jöttek a visszavágók, a Fradi két magyarral kezdett, Dibusz mellé bekerült Botka Endre, majd Vécsei Bálint is a pályára lépett, Fehérváron és Kisvárdán ugyanaz volt a magyarok létszáma. Felcsúton hat magyar kezdett, de Szolnoki és Nagy is megsérült az első félidőben, helyettük külföldiek léptek pályára. Összességében 27 százalékra javult az arány, de magyar csapatban magyar játékos nem szerzett gólt, a 11 megszerzett gólt egyaránt külföldiek jegyezték.

Amint látható, a Felcsútban annyi magyar játszott összesen, mint a másik háromban.

A szabolcsiak minimálisan támaszkodnak a saját utánpótlásukra, egy-két kivételtől eltekintve csakis a külföldiekre, ami sikeresebb modell. Igazolták, mint szerte Európában, hogy venni egyszerűbb, mint nevelni. A következő körben nekik a norvég Molde ellen lesz az igazi fokmérő ebből a szempontból, mert a Molde nem vesz, hanem nevel.

Már arra sem könnyű visszaemlékezni, ki volt a Fradiban az utolsó saját nevelésű játékos, aki szezonokon át meghatározó játékossá emelkedett, talán Gyepes Gáborig kell visszamenni az időben. Fehérváron sem jobb a helyzet, mert Géresi Krisztián ugyan eljutott a válogatottságig, folyamatosan nem játszott a klubjában. Felcsúton egyszerűbb megtalálni a kérdésre a választ, mert Szolnoki és Nagy is onnan indult.

Folyamatos felcsúti útkeresés

Az akadémia 15 év alatt számtalan vezetőt fogyasztott el, elég csak Mezey György vagy Gellei Imre nevét említeni; volt, hogy igazgatót igazoltak a nagy rivális Agárdtól; megpróbálta összekapni a koncepciót Szalai László, aki az MLSZ edzőképző központ irányítását adta fel a felcsúti munkáért. Takács Mihály főigazgatót is meg kell említenünk, aki fontosnak látszó könyvet írt, majd mind ez idáig meg nem nevezett okokból órák alatt kellett távoznia a faluból két éve.

Most éppen Liszkai Dezső az akadémia igazgatója, ő Győrben már volt hasonló pozícióban. Azt nem lehet mondani, hogy nem akartak változtatni, de bármerre is indultak, nem jutottak el a megoldásig.

Így, utoljára kanyarodjunk vissza a már említett 2012-es interjúhoz:

„Érdekes filozófiai kérdés, hogyan kell utánpótlást csinálni, de a legérdekesebb filozófiai fölismerés sem helyettesíti az edzést.”

Ezek után groteszk az a történet, hogy az egyik válogatott játékos, amikor megérkezett a nemzeti keretbe, boldog volt, hogy végre komolyabb és alaposabb terhelést kap, nem pedig egy félórás edzést.

A taohatás ugyanakkor tényszerűen megmutatkozik az eszközparkban, a gépekben, az infrastruktúrában – e tekintetben a felcsúti akadémia már elérte a Bundesliga szintjét, a kapukon belül zajló munka viszont nemzetközileg besorolhatatlan.