Magyar kupacsütörtök: lőtt gól nélkül esett ki a Felcsút, kapott gól nélkül ment tovább a Kisvárda

2022. július 28. – 23:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A három magyar csapatból kettő továbbjutott csütörtökön az Európai Kontinentális Ligában.

A Kisvárda az idegenbeli 1-0-s győzelem után hazai pályán is ilyen arányban verte a kazah Kairat Almatit, vagyis kapott gól nélkül jutott tovább (a folytatás nem ígérkezik ilyen könnyűnek, az ellenfél a norvég Molde lesz, amely kettős győzelemmel ejtette ki a svéd Elfsborgot). A kisvárdai meccsen a győztes gól az első félidő hajrájában született, a 39. percben Ötvös beívelése után Mesanovic bólintott 7 méterről a kapuba.

A Fehérvár szintén továbbjutott, bár a hazai 4-1-es győzelem után 2-1-re kikapott idegenben, az azeri Gabala otthonában. A fehérváriak vereségéhez hozzátartozik, hogy kihagytak egy büntetőt, és lőttek két kapufát. A Mol Fehérvár ellenfele a következő körben a moldáv Petrocub Hincesti lesz, amely az albán Lacit ejtette ki.

A Felcsút viszont a Kisvárdával szemben nem kapott, hanem lőtt gól nélkül áll az Ekl-ben, és ezen már nem is tud javítani: a portugál Guimaraes ellen az idegenbeli 3-0-a vereség után hazai pályán csak 0-0-s döntetlent játszott, és kiesett.

A magyar idegenlégiósok csapatai közül Szalai Ádámék (FC Basel) 1-1-es idegenbeli döntetlennel továbbjutottak az északír Crusaders Belfast ellen (a múlt héten 2-0-ra nyertek). Kleinheisler László csapata, a horvát NK Osijek viszont kiesett: a múlt heti, idegenbeli 2-1-es siker után odahaza meglepetésre 2-0-ra kikapott a kazah Kizilzsartól – írja az MTI.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!