Közel ezermilliárd forint támogatást kaptak tíz év alatt a sportegyesületek, aratott a Felcsút

2021. november 22. – 08:16

Közel ezermilliárd forint támogatást kaptak tíz év alatt a sportegyesületek, aratott a Felcsút
Alexandru Baluta, a Puskás Akadéma játékosa örül a gólnak az OTP Bank Liga 27. fordulójában játszott Puskás Akadémia FC-Mezőkövesd Zsóry FC bajnoki labdarúgó-mérkőzésen a felcsúti Pancho Arénában 2021. április 4-én – Fotó: Mónus Márton / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Tíz év alatt 923 milliárd forintot gyűjtöttek össze a sportszervezetek a társasági adóból, áll a 24.hu összesítésében, amit a hat kedvezményezett sportág szövetségének válaszaiból állítottak össze.

A taoprogramot 2011-ben vezette be a kormány, azóta lényegében ekkora összegtől esett el a központi költségvetés, hiszen a támogatások a büdzsé helyett érkeznek a sportszervezetekhez. A taoprogramnak a Covid-válság sem tett be.

A fő kedvezményezett a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány: az akadémia tavaly 3,9 milliárd forinthoz, tíz év alatt pedig összesen 36,3 milliárd forint sporttámogatáshoz jutott a nyereséges cégek társasági adójából.

A lap szerint a második legnagyobb összegnek a Tállai András pénzügyi államtitkár által favorizált Mezőkövesden örülhettek, a helyi Zsóry FC tavaly 516,5 millió forintot szedett össze. Ez több mint hatszor annyi, mint amennyit a tavaly a Bajnokok Ligája, idén az Európa-liga csoportkörében szereplő FTC mögött álló zrt. kapott (83,1 millió forint).

A cikk következtetése szerint ahol a szponzoráció kecsegtet némi haszonnal, ott a cégek örömmel adják nevüket egy klub sikereihez (a Ferencváros támogatói között találjuk az állami MVM és Szerencsejáték Zrt. mellett a Magyar Telekomot, a Nike-t, a Pennyt és a Lidlt, a Groupama Biztosítót és a Volkswagent is). Ahol azonban nincs szó sikerről, ott marad a tao.

A teljes 923 milliárdos összegből tehát a futball közel 40 százalékkal (356,7 milliárd forinttal) részesedett, míg kézilabdára 213,9 milliárd, kosárlabdára 149,8 milliárd, vízilabdára 93 milliárd, jégkorongra 78,4 milliárd forint, röplabdára pedig 31,2 milliárd forint jutott az elmúlt tíz év alatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!