Szijjártó Péter

Szijjártó: Azért fogok a héten Moszkvába menni, hogy ott is a béke fontosságáról beszéljek
A külügyminiszter szerint azok, akik az oroszországi útja miatt bírálják, nem akarják, hogy béke legyen.
Csupa kitiltott orosz igazgató társaságában szakért majd az energiáról Moszkvában Szijjártó Péter
Megvitatják, hogy egyes országok miként súlyosbították a helyzetet a szanciókkal, illetve mit tehetnek ez ellen az oroszok.
Szijjártó Péter: Hogy került egy vadkacsa a dunakeszi reptérre?
A külügyminiszter ezúttal könnyed tartalommal jelentkezett a Facebookon.
Elbocsátanak háromszáz dolgozót a jakuzzikat gyártó Wellis ózdi üzeméből
A cég szerint erőteljesen befagyott az európai medencepiac. Két éve Szijjártó Péter adta át az üzemet, a kormány 3 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást ígért.
Sikerült: röviden, de beszámolt a pedagógussztrájkról a köztévé a déli Híradóban
Banglades, Putyin, Dánia, Szlovákia és Németország még mindig előrébb való téma volt, mint a legnagyobb szerdai esemény.
Segítséget kaptunk az oroszoktól, de nem ajándékba – vajon már kifizettük, vagy az még csak most...
Nagy könnyebbség a magyar államnak, hogy lett egy sapkája a havi orosz gázszámlájának. Ez még akkor is nagy segítség, ha ez a rezsicsökkentés csak ideiglenes haladék.
Szijjártó a Foxnak: Trump alatt volt a legjobb a magyar–amerikai kapcsolat
Visszautasította azokat a vádakat, miszerint Orbán Viktor aláásná a demokráciát.
Szijjártó az EU kifejezett kérése ellenére tárgyalt az orosz külügyminiszterrel
Minden tagállam tudomásul vette az Európai Unió álláspontját, a magyar külügyminiszter viszont máshogy döntött.
Kövess minket Facebookon is!