Szijjártó Péter
Fontos napra ébredtünk, a melegítős Szijjártó Péter meg is mondta, miért
Aki azt gondolja, köze van a háborúhoz, Lavrovhoz vagy a rezsihez, az téved.
Épp azzal dicsekszik a magyar külügy, hogy csak Szijjártó tárgyal az orosz külügyminiszterrel az...
Az MTI-ben megjelent közleményben többször is kihangsúlyozzák, hogy egyedül Szijjártó Péter ült le tárgyalni Szergej Lavrovval New Yorkban.
Magyarország ötmillió forinttal támogatja a pakisztáni katolikus közösséget
Az áradásokkal sújtott Pakisztán a világ második legnépesebb iszlám országa.
Putyin mozgósítása után Szijjártó Péter odaszúrt egyet azoknak, akik messze vannak Ukrajnától
Nyugati kollégáitól eltérően a magyar külügyminiszter nem mondta ki, hogy elítéli az orosz elnök mai lépését.
Süli János távozása: ki tudja majd kezelni Pakson az oroszokat?
Elfogyott a levegő Paks II. volt államtitkára, Süli János körül, aki szeptember elsején valóban maga nyújtotta be ugyan a lemondását, de azt inkább csak figyelmeztetésnek szánhatta – vélik az...
Joe Biden: A pandémiának vége, de a koronavírus még problémát okoz
Az Egyesült Államokban naponta továbbra is átlagosan 390 ember hal bele a koronavírus-fertőzésbe.
Gulyás: Már túl vagyunk a járványon. Szijjártó: A járvány sajnos továbbra is itt van
Keletkezett némi zavar az erőben.
A paksi bővítésért felelős teljes igazgatóságot menesztették
Az új igazgatóságban ott van a Honvéd futballcsapata mögött álló Mendelényi Dániel és Fellegi Tamás, Orbán volt minisztere.
Szijjártó: Magyarország semmilyen módon nem támogatja az európai gázársapkát
A külügyminiszter szerint a javaslat politikai intézkedés, pusztán az orosz állam bevételeinek megvágására irányul, és nem várható tőle árcsökkenés.
Szijjártó Péter is beszólt Paks II. vezetőinek a késlekedés miatt
Nevezhetnek a Gazprom „bármijének”, ha ez az ára, hogy az emberek fűtsenek – mondta a miniszter.









