Gulyás: Már túl vagyunk a járványon. Szijjártó: A járvány sajnos továbbra is itt van

2022. szeptember 18. – 14:35

Gulyás: Már túl vagyunk a járványon. Szijjártó: A járvány sajnos továbbra is itt van
Gulyás Gergely és Szijjártó Péter az Európa egy Brexit után című konferencián a fővárosi Kempinski Hotel Corvinus szállodában 2017. március 7-én. Akkor még bizonyára egyetértettek abban, itt van-e a járvány – Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

„Azt hiszem, már túl vagyunk a koronavírus-járványon”

mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telex egyik kérdésére adott válaszában a szombati kormányinfón.

„Az Ukrajnában zajló háború miatt kevesebbet beszélünk a világjárványról, de a helyzet sajnos az, hogy továbbra is itt van körülöttünk”

mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Hogy mi a tanulság? Talán két dolog. Egyrészt hogy a járványhelyzet jelenlegi megítélése nem fekete-fehér, ami nagyban köszönhető többek között annak is, hogy mára a bőséges vakcinaválaszték és a sok átvészelt fertőzés miatt sokkal felkészültebben nézünk szembe vele.

Másrészt úgy tűnik, Gulyással rendszeresen fordul elő, hogy a kormány más tagjával, vagy akár saját magával ellentétes tartalmú nyilatkozatot tesz a kormányinfókon. Még tavaly történ például, hogy az egyik héten rangsorolta a vakcinákat hatékonyság szerint, majd néhány héttel később azt mondta, soha nem rangsorolták a vakcinákat hatékonyság szerint. Néhány napja pedig a 444 vette észre, hogy míg Gulyás azt mondta, a kormány nem bocsátkozik jóslatokba az orosz–ukrán háború kimeneteléről, néhány hónapja Orbán Viktor miniszterelnök jóslatokba bocsátkozott az orosz–ukrán háború kimeneteléről.

Szijjártó Péter egyébként a fent idézett vasárnapi Facebook-bejegyzésében azt jelentette be, hogy Magyarország 11 700 adag Pfizer–BioNTech-vakcinával segíti ki Montenegrót, ahogy nemrégiben Kárpátalja is kapott 41 ezer adagot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!