Gulyás Gergely szerint ők nem állítottak fel sorrendet a vakcinák közt, de a Szputnyik a legjobb

2021. április 29. – 14:43

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány vasárnap hozta nyilvánosságra azt a táblázatot, ami azt hivatott bemutatni, hogy minden oltás biztonságos – de ebből ránézésre azt is ki lehetett olvasni, hogy például a Sinopharm vakcinája kétszer olyan jó védelmet nyújt a koronavírus ellen, mint a Pfizeré. Csakhogy ezeket a statisztikákat ilyen módon egyáltalán nem volt szerencsés nyilvánosságra hozni, mert egy sor fontos szempontot nem vettek figyelembe az összeállításakor, ezek nélkül pedig erősen torzíthatnak a számok. Ebben a cikkben meg is írtuk, miért. Sőt, Karikó Katalin szerint is félrevezető volt az eredeti formában a táblázat, ezért pár helyen kiegészítette.

Szerdán a kormány tagjait videóban is reagáltattuk a táblázat körüli zavarra, hogy szerintük miért volt érdemes így összehasonlítani a Sinopharm vagy épp a Pfizer vakcináját, a csütörtöki kormányinfón pedig újra felmerült a téma. Gulyás Gergely szerint a táblázatban sem, és egyébként sem akarnak sorrendet felállítani az oltások között – ehhez képest megmutatjuk, mit mondott a miniszter az egy és a két héttel ezelőtti kormányinfón:

Ahogy Gulyás is elmondta, minden vakcina hatékonyan véd a megbetegedés és az elhalálozás ellen. Arról azonban, hogy egy-egy vakcina hatékonyabb-e, mint a másik, önmagában a táblázatból nem lehet valódi következtetéseket levonni.

Azt egy másik cikkünkben bemutattuk, hogy ha az egyik legfontosabb figyelmen kívül hagyott szempontot, a vakcinák alkalmazása közötti időbeli eltolódást is figyelembe vesszük, egészen más kép rajzolódik ki, mint amit a kormány táblázata ebben a formában sugall.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!