Svájc

Svájcból indult, most Budapest közelében járhat egy farkas
Az M237-es példány légvonalban több mint hétszáz kilométert tett meg közel egy év alatt.
Talán mégis összefér a szigorú semlegesség Ukrajna segítésével Svájcban
Svájc eddig az országban gyártott lőszerek Ukrajnába juttatásának engedélyezését minden esetben elutasította, de elkezdtek kidolgozni egy javaslatot, amely ezt lehetővé tenné.
Svájcban egyelőre nem lehet harmadik nemet választani a hivatalos iratokban
Azzal érvelt a svájci kormány, hogy ennek még nem jött el az ideje, és egyébként is át kéne írni egy csomó törvényt.
Ginnel teli acélgolyót loptak el a Boden-tó fenekéről
Egy svájci cég száz napig a tóban érleli a különleges italt, amelynek palackja 41 ezer forintba kerül.
Ronaldo a kispadon kezdett, a helyén játszó Ramos mesterhármast lőtt, a portugálok hatot vágtak
Portugália szinte hibátlan játékkal, 6–1-gyel ütötte ki Svájcot. A portugálok szupersztárját 20 percre cserélték be, a közönség már követelte.
Akanji azt mondja, a szerbek végig provokálták a svájciakat az őrült derbijükön
Négy éve botrányos volt a két csapat találkozója a vb-n. Idén a politikai botrány elmaradt, de a Manchester City svájci védője szerint a pályán azért nem volt sétagalopp az ötgólos mérkőzés.
Öt gól, két fordítás és elszabadult indulatok – Svájc őrült meccsen verte a szerbeket
Ezúttal a 2018-as vb-n már látott botrány is elmaradt a két válogatott között, de feszültség így is volt bőven. Svájc nem kevés izgalom után 3-2-re nyert és nyolcaddöntős.
Brazília csak kiszenvedett egy újabb csodás gólt a vb-n, már a nyolcaddöntőbe jutott
Sokáig nem bírtak a brazilok Svájccal. Neymar hiányzott, de Vinícius teljesítménye pótolta őt. Casemiro gyönyörű akció végén bombázta a kapuba a meccs egyetlen gólját.
Kövess minket Facebookon is!