Pocsék első félidő után harcos vereség Svájctól az első Eb-meccsen

Legfontosabb

2024. június 15. – 16:54

Pocsék első félidő után harcos vereség Svájctól az első Eb-meccsen
Varga Barnabás ünnepli a gólját – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A németországi futball-Európa-bajnokság második mérkőzésén a magyar válogatott lépett pályára. Az első félidőben egyértelműen az ellenfél Svájc akarata érvényesült, a másodikban rákapcsolt a magyar csapat, de az egyenlítés nem sikerült, míg Embolo emelése a kapuban kötött ki. Három éve egy vereség után sikerült rendezni a sorokat, most is ez a feladat vár a szakmai stábra az Eb-n, mert szerdán Németország jön Stuttgartban.

Kellemetlenebb ellenfél nem is jöhetett volna elsőre a magyar csapatnak, mert Svájcot ugyan a negyedik kalapból sorsolták, a második kalapos Magyarország pedig a 26. Már az első percektől ki is derült, miért tartanak a nagy csapatok is Svájctól, kemények voltak, agresszíven letámadtak. Ha végig akarja nézni, hogy alakult ki a végeredmény, a kollégák percről percre közvetítésében megteheti.

Marco Rossi annyiban húzott meglepőt, hogy az a Fiola Attila került be a kezdőcsapatba, aki április végén játszott legutóbb magyar bajnokit, a májust teljesen kihagyta, Izrael ellen viszont már beszállt csereként a múlt szombaton. Az ok egyszerű: a középpálya bal oldalán játszó Ndoye a svájciak egyik legveszélyesebb embere, az ő lendületét szerette volna kivenni a kapitány. Szalai Attila is játékhiánnyal küzdött, de ő kapta meg a bizalmat, nem Dárdai Márton.

A svájci szakvezető, Murat Yakin meglepetésre Ndoyét átvitte a jobb oldalra, így Szalai Attilának kellett volna megfékeznie. Yakin a sérült Embolo távollétében a Londonban született Duahot állította be centernek, aki a bolgár Ludogorecben játszik. Ott jó szezonja volt, 13 góllal zárt. A kisebb sérüléssel bajlódó Schär visszatért a védelem jobb oldalára. A Bologna két középpályásától, Aebischertől és Freulerről remélte, hogy uralják a középpályát. A terve maximálisan be is jött, Aebischer legjobb meccsét produkálta a válogatottban.

Négy percet sem kellett várni az első sárgára, Widmer rúgta meg Kerkez Milost, és Vincic játékvezető rögtön figyelmeztette. A tizedik percben láthattuk az első magyar lövést. Nagy Ádám átadásával Fiola futott el a jobb oldalon, középre adott, Sallai 20 méterről megpróbálta, de fölément a kísérlete.

A 12. percben előnybe került Svájc. A szélről középre húzódó Aebischer tökéletes ütemben ugratta ki Duah-t, aki levált Orbánról, és tíz méterről elpasszolta Gulácsi mellett a labdát. A partjelző lest látott, a visszajátszás igazolta, rosszul látta, mert Kerkez beragadt. Azok hozták össze ezt a találatot, akikkel előzetesen nem igazán lehetett számolni, hogy a kezdőcsapatban lesznek. Mindez azt is jelzi, hogy milyen széles a választék a másik oldalon.

	Willi Orbán és Kwadwo Duah a pályán – Fotó: Huszti István / Telex
Willi Orbán és Kwadwo Duah a pályán – Fotó: Huszti István / Telex

A 20. percben Kerkez és Szalai nem értették meg egymást, Vargas lecsapott a labdára, bevitte a tizenhatoson belülre, Gulácsi nagy bravúrral, vállal hárított ziccerben. A szögletből nem lett semmi.

A 27. percben Schär szerzett labdát a felezővonalnál, nem támadták meg, ezért előretört, bevitte a labdát a tizenhatoson belülre, a lövésre nem maradt ereje, plusz a gyengébbik lábával, ballal próbálkozott. Válaszul jött az első magyar szöglet, Szoboszlai túlságosan nagy erővel lőtte be, Orbán így érdemben nem tudta visszafejelni.

A félidő hátralévő részében még inkább a svájciak akarata érvényesült. Ndoye befűzte Szalait a tizenhatosnál, de a középre adása pontatlan volt. A 40. percben Szoboszlai ívelt középre egy szabadrúgást, ezúttal is Orbánt kereste, aki el is fejelte hat méterről a labdát, de Sommer kapus könnyedén fogta. Ez volt az első kaput találó magyar kísérlet.

A félidő előtt jött a második svájci gól. Amikor már úgy látszott, hogy elhal a támadásuk, az ezúttal is bizonytalankodó játszó magyar védelem nem tudott felszabadítani, Aebischerhez került a labda, aki 21 méterről hajszálpontosan csavarta a labdát a bal kapufa mellé. Gulácsi repült érte, de nem érhette el. A svájciak kétgólos vezetése megérdemelt volt, a védelmi megingásokat könyörtelenül büntették, de a mezőnyben is többet tettek.

Michel Aebischer ünnepli a második svájci gólt – Fotó: Wolfgang Rattay / Reuters
Michel Aebischer ünnepli a második svájci gólt – Fotó: Wolfgang Rattay / Reuters

Elfogadható második félidő

A félidőben Lang helyére Bolla Bendegúz állt be, ami azt jelentette, hogy Fiola húzódik vissza a védelembe, Bolla pedig elfoglalhatta a középpálya jobb oldalát. Mivel minden gólnak jelentősége van ezen a tornán a csoportharmadikok rangsorolásánál, az nagyon nem fért bele, hogy a második 45 percben két újabb svájci gól jöjjön.

Svájc azonban nem vett vissza, a 48. percben ismét Gulácsi volt munkában, szögletre kellett mentenie Duah lövését, ami befért volna a jobb alsóba. Varga próbálkozásánál is a helyén volt a magyar kapus.

A 63. percben kimaradt a legnagyobb magyar helyzet. Sallai ívelt be az ötösön jól érkező Vargához, aki rábólintott a labdára, de a fejéről fél méterrel a felső sarok mellé ment.

A 66. percben Varga már nem hibázott.

Szoboszlai csavarta be nagyszerűen a labdát a jobb oldalról, a Fradi csatára nem hagyta magát elnyomni, és Aebischert megkerülve négy méterről a kapuba fejelt, Sommernek esélye sem volt. A kicsit kedvetlenedő magyar szurkolótábor rögtön rázendített. A feszültség is egyre nagyobb lett, Szalai Attilának is adott egy sárgát a játékvezető.

Varga Barnabás második fejese, ami betalált a kapuba – Fotó: Thilo Schmuelgen / Reuters
Varga Barnabás második fejese, ami betalált a kapuba – Fotó: Thilo Schmuelgen / Reuters

A 71. percben veszélyes lövést eresztett el Ndoye, ami egy bevetődő védőről pattant mellé. A szöglet után Schär fejese kevéssel kerülte el a kaput. A magyar kontra végén Kerkez adott be, Sommer kapus kivetődött, és így tisztázott Varga elől. Ez a jelenet előrevetítette, hogy a hajrában még komoly izgalmak lesznek. Rossi kockáztatott, két csatárral harcoltunk az egyenlítésért, mert Ádám Martint is beküldte Kerkez helyére. Egyértelmű volt, a kapitány pontot szeretne.

Fiola került lövőhelyzetbe, de mentettek előle, a jól cselező Sallai lábáról is leszedték a labdát a legfontosabb pillanatban. Kinyílt a pálya, a svájciak gyors ellentámadásokra álltak vissza. A 90. percben jártunk, amikor Gulácsi földöntúli bravúrral hárított egy szöglet utáni megcsúsztatott labdát. Előbb kézzel ért hozzá, majd lábbal tette ki szögletre.

Az ötperces ráadás óriási svájci helyzettel indult Fiola hibája után, Rieder már Gulácsi mellett is elvitte a labdát, de kisodródott a csereként beállt csatár, és nem tudta a kapuba terelni. Dárdai Márton szabadított fel. A 94. percben Embolo már nem hibázott, és a kapuba emelt Gulácsi felett, ezzel beállította a végeredményt.

A magyar csapat a vesztes mérkőzés után – Fotó: Huszti István / Telex
A magyar csapat a vesztes mérkőzés után – Fotó: Huszti István / Telex

Magyarország–Svájc 1-3

  • gólok: Varga 66', illetve Duah 12', Aebischer 45' és Embolo 90'+3
  • sárga lapok: Szalai 69', Bolla 87', illetve Widmer 5', Freuler 59', Yakin 88'

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!