Sulyok Tamás

Miklósa Erikát és Bodrogi Gyulát kapták a köztársasági elnök helyett azok, akik bekapcsolták a...
Fontos hagyománnyal szakított Sulyok Tamás köztársasági elnök azzal, hogy elődjeivel ellentétben nem mondott beszédet január 1-jén hajnalban, így évtizedek óta először kérdéssé vált, hogy vajon mit...
Gyurcsány inkább előrehozza újévi beszédét Menczer és Magyar tervezett beszédei miatt
Szerinte az újév annyira terhelt időszakká vált, hogy inkább egy nappal korábban teszi közzé a videóját.
Magyar Péter: Felajánlom, hogy szívesen megtartom az újévi beszédemet a köztelevízióban
A Tisza Párt vezetője szerint úgyis szabaddá vált az a negyedórás sáv, és még nézettsége is lenne a műsornak.
Orbánék megint adtak egy gólpasszt Magyar Péternek
Nagyon hosszú árnyékot vet Novák Katalin és a kegyelmi ügy, jórészt ez az oka annak, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök nem mond újévi köszöntőt. Magyar Péter pedig a lehető leglogikusabb dolgot...
Nem maradunk újévi köszöntő nélkül, mond egyet Magyar Péter
Sulyok Tamás újév helyett karácsonykor mondott beszédet, Magyar betömi a hagyományokon ütött lyukat.
Sulyok Tamás: A kényelmi vívmányok kikezdik emberi kapcsolatainkat
A köztársasági elnök szakított elődeinek hagyományával, újév helyett karácsony utolsó napján mondott beszédet.
Sulyok Tamástól sokan kérték, de nem adott elnöki kegyelmet senkinek
680 kérelmet kapott, mindet elutasította. Csütörtökön viszont karácsonyi beszédet mond a köztévén.
Már Novák Katalinról is készült egy olajfestmény a Sándor-palota falára
Sulyok Tamás elmondta a véleményét az elődjeiről, és bevallotta: nagyon jól érzi magát.
Ha egy államfő valóban a demokrácia őre, akkor súlyos közéleti kérdésekben igenis meg kell...
Sulyok Tamás vasal, borsófőzeléket eszik, de az országot érdeklő, érintő közéleti és társadalmi kérdésekben egyszer sem szólalt meg. Ezt azzal magyarázta, hogy ő a magyarság egységét képviseli....
Kövess minket Facebookon is!