Prostitúció

Azt is meghatározták a Berlinben futtatott magyar prostituáltaknak, mennyit kell naponta minimum...
2013 és 2019 között a nőktől több tízmillió forintot szedtek el futtatóik, akiket most fogott el a rendőrség.
Már csak egy utcán várhatják kuncsaftjaikat a miskolci szexmunkások
Ha egy város kialakít egy türelmi zónát, a szexmunkások csak azon a területen dolgozhatnak.
Prostitúcióra kényszerítettek egy lányt, majd a fiatalkorúságára hivatkozva megzsarolták a...
A lány beleegyezett abba, hogy fehérneműs fotókat készítsenek róla viccből, de arról nem tudott, hogy azokat feltöltötték egy prostituáltakat hirdető oldalra.
Németországban kényszerített prostitúcióra egy román férfi három nőt, akik összesen egy tucat...
L. Ienő emellett három férfit pedig középkori körülmények között dolgoztatott az egyik háza körül.
Családi vállalkozásban futtatott fiatal lányokat egy hódmezővásárhelyi anya és két fia
Az idősebb testvér összejött a lányokkal, majd erőszakkal prostitúcióra vette őket. A fiatalabbik pedig anyjával együtt kiközvetítette és szállította a lányokat.
Súlyosbítanák az UFO együttes frontemberének büntetését, aki magyar nőket vitt ki svájci bordélyokba
A Dr Love néven ismert Varga Zsolt 2010 és 2011 között fiatal magyar nőket közvetített ki svájci bordélyokba, első fokon két év börtönt kapott.
Elfogták a férfit, aki az első randin foglyul ejtett és prostitúcióra kényszerített egy nőt
A 34 éves budapesti férfit személyi szabadság megsértése, szexuális erőszak, prostitúció elősegítése és súlyos testi sértés gyanúja miatt vették őrizetbe.
Huszonkét évesen futtatott prostituáltakat Nyugat-Európában egy szegedi férfi
Az elfogása előtt kokaint fogyasztott, Ausztriában korábban már elítélték.
Kövess minket Facebookon is!