Leszúrta erőszaktevőjét egy iowai tinédzser, most hatvanmillió forintnyi kártérítést kell fizetnie a férfi családjának

2022. szeptember 14. – 10:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bűnösnek vallotta magát az a 17 éves iowai tinédzser, aki két évvel ezelőtt, 15 éves korában 30 késszúrással meggyilkolta az őt rendszeresen megerőszakoló férfit. Ezért a bíróság kedden öt év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, emellett pedig közel 60 millió forintnyi (150 000 dollár) kártérítést kell fizetnie a férfi családjának – írja a Guardian. Ha megsérti a próbaidő feltételeit, akár húsz év szabadságvesztésre is ítélhetik.

Pieper Lewis mindössze 15 éves volt, amikor fogadott anyjával elmenekült bántalmazó otthonából. Egy Des Moins-i társasház folyosóján aludtak, amikor a fiatal lányt egy 28 éves férfi elrabolta, és prostitúcióra kényszerítette.

Az egyik férfi, aki rendszeresen megerőszakolta a lányt, a 37 éves Zachary Brooks volt. Lewis a tárgyaláson elmondta, az őt elrabló férfi kést tartott a nyakához, és életveszélyesen megfenyegette, ha nem megy be Brooks lakásába.

Miután Brooks megerőszakolta, a lány az éjjeliszekrényen talált késsel leszúrta a férfit. A lány dühében közel harmincszor döfte a kést a férfi testébe.

Lewis beismerte az emberölést és a szándékosságot is. Védői azzal érveltek, önvédelemből cselekedett, az ügyészek viszont azt állították, a férfi már aludt, és nem jelentett közvetlen veszélyt a lányra, amikor Lewis felkapta a kést.

Az ügyészek azt is kifogásolták, hogy a lány következetesen áldozatként hivatkozott magára a tárgyalás során.

Iowa egyike annak a tucat államnak, ahol még nem lépett életbe az emberkereskedelem áldozatait védő törvény, ami többek között automatikus védelmet biztosítana az emberkereskedelem áldozatainak abban az esetben is, ha meggyilkolják erőszaktevőiket.

A tárgyalás során a bíró többször is felszólította Lewist, hogy számoljon be azokról a „rossz döntésekről”, amiket Brooks meggyilkolása előtt hozott, és azt is súlyosbító körülményként értelmezte, hogy Lewisnak meggyűlt a baja a szabályok betartásával a fiatalkorúak fogva tartó intézetében, ahol előzetes letartóztatását töltötte. A börtönben egyébként le is érettségizett.

„A következő öt éved tele lesz szabályokkal, amikkel nem értesz majd egyet, ebben biztos vagyok. Ez a második esély, amit kaptál, de nem kapsz harmadikat” – mondta a bíró az ítélethirdetéskor.

Arra az iowai törvények értelmében lehetősége se lett volna a bíróságnak, hogy ne szabjon ki kártérítést, ez ugyanis minden meggyilkolt családjának jár. Lewisnak közel hatvanmillió forintnyi összeget (150 000 dollárt) kell majd fizetnie Brooks özvegyének és két gyerekének.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!