Oltás

Horvátország a turistákat is ingyen beoltja, ha kérik
Van elég oltóanyaguk, hogy másoknak is jusson, indokolt a kormány.
Ahogy kötelezővé tették az oltást, visszalépett az olimpiától a magyar szlalomkenus
Schmid Julia egy hete még azt nyilatkozta, nagyon büszke, hogy Magyarországot képviselheti Tokióban.
Az érintettek szerint már korábban kötelezővé kellett volna tenni az egészségügyi dolgozók oltását
Az ellátókat és a betegeket is védi a kormány friss döntése, mondja az orvostársadalom. Több európai országban már korábban meglépték ezt.
Nem a halálozások számától, hanem az iskolázottságtól függ, hogy hányan oltatják be magukat
Az oltásokat nem azokban a megyékben veszik fel nagyobb arányban, ahol pusztítóbb volt a járvány vagy rosszabb a lakosok egészsége, hanem ahol többen szereztek érettségit.
Gulyás szerint bármikor lehet negyedik hullám a delta variáns miatt, de teljes lezárás már nem lesz
A miniszter a kormányinfón arról beszélt, a korlátozások inkább már csak az oltatlanokra fognak vonatkozni. A nagy bejelentésekkel pedig Orbán jön holnap.
Európai Gyógyszerügynökség: Két oltás véd a delta variáns ellen
Az EMA arról egyelőre nem tud iránymutatást adni, hogy különböző típusú vakcinák is használhatók-e, és kell-e majd harmadik oltás.
A fővárosi antitestvizsgálat első eredményei szerint a Sinopharm-vakcina után a leggyakoribb, hogy...
A vizsgálat nem reprezentatív a 60 év feletti lakosságra, de 1760 esetben értékelhető eredmény született. A kínai vakcinával oltottak 76%-ánál találtak elég antitestet.
Közzétették a megyei átoltottsági adatokat: Borsodban és Szolnok megyében kaptak a legkevesebben...
Budapesten és az ország jobb helyzetben levő, nyugati felén magasabbak a számok.
Kövess minket Facebookon is!