Oltás

A svédek megnézik, zsebpénzzel lehet-e növelni náluk az átoltottságot
Egy kísérletben többek között ajándékkártyák osztásával is próbálkoznak, hogy kiderüljön, hogyan lehet az embereket oltásra ösztönözni.
Új járvány figyelhető meg az oltatlanok körében – figyelmeztet az amerikai fővirológus
Anthony Fauci szerint felül kell vizsgálni a már beoltottak maszkhasználati szabályait.
Kirendelt orvostanhallgatók keresik fel a be nem oltott időseket, hogy oltsák be magukat
Orvos felügyelete mellett pedig a helyszínen be is oltják őket, ha azt kérik.
Török csellel üti helyre a Sinopharm-fiaskót a kormány
Augusztus elején akár 700 ezer ember is megrohamozhatná az orvosokat harmadik oltásért, de attól nem kell tartani, hogy gyorsan elfogy a Pfizer.
A Moderna vakcinája is adható gyerekeknek az EU-ban
Az Európai Gyógyszerügynökség megadta az ajánlást a 12-17 éves korosztályra.
A 12-15 éveseknek mindössze a 15 százaléka van még csak beoltva
György István, az országos oltási munkacsoport vezetője részletesen beszámolt az időseket és a tinédzsereket érintő oltási akciókról, illetve a harmadik dózis lehetőségeiről is.
Bevezetik a védettségi kártyát Olaszországban
Augusztus 6-tól éttermekbe, múzeumokba vagy edzőtermekbe csak azok mehetnek, akiket legalább egyszer beoltottak.
Esélyeink a negyedik hullámmal szemben
Az oltással kapcsolatban passzívabbak a férfiak, a budapestiek és az alacsonyabb társadalmi státusúak. Egy részüket meg lehet győzni, csak nem plakátokkal.
Nem oltásellenes a tokiói olimpiától visszalépett magyar szlalomkenus
Schmid Julia szerint semmi értelme nem lett volna, ha pár nappal az olimpia előtt kapja meg az első adag oltását.
Visszaszólt a Facebook Bidennek: Jobbak vagyunk az oltás népszerűsítésében, mint az állam
Az elnök azzal vádolta a közösségi oldalt, hogy hamis információk terjesztésével emberek haláláért felelős.
Kövess minket Facebookon is!