Visszaszólt a Facebook Bidennek: Jobbak vagyunk az oltás népszerűsítésében, mint az állam

2021. július 18. – 07:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy vihart kavart Amerikában Joe Biden pénteki sajtótájékoztatója, ahol az elnök többek között a közösségi média, elsősorban a Facebook felelősségét pedzegette a járvány, illetve az alacsony oltási hajlandóság témájában. Azt mondta, a Facebook nem tesz eleget a felületén terjedő egészségügyi álhírek és dezinformáció visszaszorítására, és így áttételesen emberek haláláért felelős.

A Facebook válasza nem késett sokat, az NBC tudósítása szerint legalább olyan élesen vágtak vissza az elnöknek, mint ahogy a kritikát kapták. Azzal érveltek, hogy a közösségi oldal 2 milliárd ember számára biztosít hiteles és ellenőrzött információkat a járványról és az oltásokról, és több mint 3,3 millió amerikai használta a facebook oltáskereső segédletét. Idéztek egy kutatást is, ami szerint az amerikai Facebook-felhasználók körében az oltási hajlandóság 85% – az országos átoltottság azonban csak 67% (Biden korábban azt a célt tűzte ki, hogy a nemzeti ünnepre, július 4-re legyen meg a 70%, ez nem jött össze). A Facebook ebből azt a következtetést vonja le, hogy valójában jobb munkát végeznek ismeretterjesztésben és az oltások népszerűsítésében, mint maga az amerikai állam.

Arra a facebookos állásfoglalás nem tért ki, hogy sok kritika éri őket mostanában azért, mert nem tesznek semmit a jellemzően szélsőjobboldali, különböző mértékben oltásellenes és járványtagadó influenszerek tevékenysége ellen, akik roppant népszerűek a platformon, esetenként a nap legnagyobbat futó posztjainak top10-es listájára is bekerülnek.

Az USA-ban jelenleg a delta variáns terjed dinamikusan, az új fertőzések több mint feléért ez felelős. A covidban elhunytak (az átlag napi 250 körül mozog mostanában) 99%-a az oltatlanok közül kerül ki a statisztika szerint.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!