Az érintettek szerint már korábban kötelezővé kellett volna tenni az egészségügyi dolgozók oltását

Legfontosabb

2021. július 16. – 14:29

frissítve

Az érintettek szerint már korábban kötelezővé kellett volna tenni az egészségügyi dolgozók oltását
A Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Infektológiai Intézetének egy dolgozója megkapja a koronavírus elleni oltóanyagot az intézet oltópontján 2020. december 27-én – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A Telex működését olvasóink támogatásai biztosítják. Legyél te is a támogatónk!

Kötelező lesz a koronavírus elleni oltás az egészségügyi dolgozóknak, így csak az dolgozhat az egészségügyben, akit beoltottak, jelentette be péntek reggel Orbán Viktor a Kossuth rádióban. Jogilag ennek egyébként nincs akadálya, mint a Társaság a Szabadságjogokért egy korábbi oltásos kisokosában írják, „az egészségügyi törvény lehetővé teszi, hogy az egészségügyért felelős miniszter kötelezővé tegyen védőoltásokat, és arra is lehetősége van, hogy csak bizonyos munkaköröknél írja elő ezeket”.

Bár részleteket egyelőre még nem tudni, az orvostársadalom örül a döntésnek.

Az Egészségügyi Szakdolgozói Kamara egy ideje már várt erre. Elnöke, Balogh Zoltán a Telexnek azt mondta: „Hónapok óta több intézményből kaptunk jelzéseket, hogy nehéz úgy megszervezni a munkát, hogy bizonyos kollégák nincsenek beoltva. Most fontos lépést tettek meg, amit korábban is kellett volna.”

Balogh szerint a kötelező oltásnak két eredménye lesz: egyrészt kevesebb egészségügyi dolgozó esik ki az ellátásból megfertőződés miatt, másrészt a pácienseket sem fertőzik meg a szakemberek.

Orbán ehhez még azt is mondta, hogy az egészségügyben dolgozók számára „egyébként is vannak olyan oltások, amiket kötelező felvenni”. Ilyen például az agyhártyagyulladás elleni oltás vagy a hepatisis B elleni oltás, így most egy „új taggal bővült” a kötelező oltások száma, tette hozzá Balogh.

Az elnök szerint biztosan lesznek ellenzői is ennek a döntésnek, de ilyenkor fontos, hogy az adott egészségügyi intézmény menedzsmentje személyesen üljön le velük ezt megbeszélni, hogy megismerje az indokaikat. Olyan is felmerülhet, hogy valaki egészségügyi okokból, orvosi javaslatra nem adatta be eddig a védőoltást, de Balogh szerint még ez is változhat, mint ahogy idővel az is kiderült, hogy a terhes nők is megkaphatják a vakcinát.

A Magyar Orvosi Kamara rövid közleményben reagált a bejelentésre, amiben azt írják: „Fontosnak tartják és üdvözlik” a döntést, mert ez biztosíthatja a betegek és a dolgozók védelmét. Hozzátették, nekik nincs hivatalos adatuk arról, milyen az átoltottság az egészségügyi dolgozók között, de „magasabb az átoltottság, mint a lakosság körében.”

Ilyen hivatalos adatokat kértünk az Országos Kórházi Főigazgatóságtól, ha válaszolnak, frissítjük a cikket.

Ahol ezt már meglépték

A koronavírus elleni oltást nem Magyarország teszi elsőként kötelezővé az egészségügyi szektorban.

Olaszország Európában elsőként, áprilisban hozott rendeletet arról, hogy minden dolgozónak, aki az állami vagy magánegészségügyben dolgozik, ideértve a gyógyszerészeket is, kötelező beoltatnia magát Covid ellen. Ellenkező esetben akár egy évre is felfüggeszthetik a munkavégzését, vagy áthelyezhetik egy másik munkakörbe, ahol kevésbé érintkezik emberekkel. Július eleji adatok szerint 1,9 millió olasz egészségügyi dolgozóból körülbelül 46 ezren nem kaptak oltást. Háromszázan bíróságon támadták meg a rendeletet, őket pár napja hallgatták meg az ügyben. Az ügyvédjük szerint ez nem az oltásellenesek harca, hanem egy „demokratikus harc”.

Az egészségügyi dolgozók kötelező oltása ellen tüntetők Rómában 2021 áprilisában – Fotó: Antonio Masiello / Getty Images
Az egészségügyi dolgozók kötelező oltása ellen tüntetők Rómában 2021 áprilisában – Fotó: Antonio Masiello / Getty Images

A kormány szakértői csoportja, a bioetikai bizottság minderről azt mondta: „Az egészségügyi dolgozóknak etikai kötelezettségük beadatni az oltást. Az a szakmai kötelességük, hogy a betegeket ápolják, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy elkerüljék a fertőzés átadását, hogy biztonságos körülmények között operáljanak, és megfelelő tájékoztatást adjanak a vakcinák fontosságáról.”

Emmanuel Macron francia elnök hétfőn jelentette be, hogy Franciaországban az egészségügyi dolgozóknak, az idősotthon gondozóinak kötelező lesz beoltatniuk magukat szeptember 15-ig. Aki ezt nem teszi meg, azt eltiltják a munkavégzéstől, és nem kap fizetést sem. Macron még azt is elhintette, ha a világjárvány súlyosbodik, akár minden franciának kötelezővé tehetik az oltást.

Görögországban szintén a héten az idősotthonok dolgozóinak tették kötelezővé az oltást. Aki ezt visszautasítja, augusztus 16-tól felfüggesztik a munkavégzés alól. Szeptembertől pedig minden egészségügyi dolgozónak kötelező lesz beoltatnia magát.

Nagy-Britanniában októberből lesz kötelező a szociális intézmények dolgozóinak az oltás. Azon egyelőre gondolkodnak, hogy ezt minden egészségügyi dolgozóra kiterjesztik-e. Eddig 94 ezer ember írta alá a petíciót azért, hogy ne legyen kötelező az oltás.

Szaúd-Arábiában vagy Türkmenisztánban más magasabb szintre vitték a rendeleteket: az előbbiben minden munkavállalónak, dolgozzon a privát vagy az állami szektorban, kötelező az oltást beadatnia, a türkméneknél pedig minden felnőttet erre köteleztek. Oroszország és Kazahsztán pedig kijelölte azokat a munkaterületeket, ahol ezt megkövetelik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!