Gulyás szerint bármikor lehet negyedik hullám a delta variáns miatt, de teljes lezárás már nem lesz

2021. július 15. – 13:23

frissítve

Gulyás szerint bármikor lehet negyedik hullám a delta variáns miatt, de teljes lezárás már nem lesz

Másolás

Vágólapra másolva

Kormányinfót tartott Gulyás Gergely, aki már az elején elmondta, hogy a kormány fontos témák megtárgyalásán van túl, de a döntéseket nem tőle fogjuk hallani, hanem majd Orbán Viktortól péntek reggel a Kossuth rádióban. Teljes közvetítésünket itt tudja elolvasni.

Amiről biztosan fogunk hallani valamilyen mondást pénteken Orbántól, az a harmadik oltás kérdése, a kötelező oltás kérdése, legalábbis bizonyos foglalkozásoknál, munkaköröknél, illetve hogy hogyan lehetne tovább emelni az átoltottságot azokban az életkori sávokban, ahol arányaiban alacsonyabb jelenleg. Ilyen például a 12–15 éves korosztály.

A Telex kérdései

Joób Sándor kollégánk arról érdeklődött, mi áll a Magyar Közlönyben megjelent 10 pontos lista hátterében, amely azokat az elemeket tartalmazza, amiket elvesznek Kásler Miklós emberierőforrás-minisztertől. Milyen trendbe illeszkedik ez, azért van-e, mert folytatódik az a folyamat, amelynek keretében csorbítják az Emmi hatásköreit? Gulyás Gergely szerint nincs szó ilyesmiről.

A Zala megyei traumatológián felmondott traumatológusokról azt kérdeztük, vajon van-e rá esély, hogy visszacsábítsák őket, jelenleg ugyanis nehézkesen oldható meg az ellátás. Gulyás szerint nem fogják tudni őket visszahívni, mert ezek az orvosok jóval a meghatározott bértábla feletti fizetést igényeltek, és ezt nem fogják nekik megadni.

Arról is érdeklődtünk, összeegyeztethető-e a pedofiltörvénnyel, hogy a Barátok közt egyik epizódjában két nő csókolózott. Gulyás szerint ezt a Médiahatóság hatásköre eldönteni.

Megkérdeztük, lesz-e arra lehetőségük a kismamáknak, hogy aki egy orvoshoz a terhessége idején magánrendelésre járt, ugyanennél az orvosnál szülhessen aztán az állami kórházban. (Ezt most ellehetetlenítik a hálapénz ellen hozott intézkedések.) Gulyás szerint ezt a helyzetet nem tervezik kezelni a továbbiakban sem.

Politikai megrendelésre megindított kötelezettségszegési eljárás és negyedik hullám

Az elmúlt napok egyik izgalmas kormányzati témája, hogy az Európai Bizottság meghosszabbította a magyar nemzeti helyreállítási terv értékelésének határidejét, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy csúszik annak elfogadása. Gulyás ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy már megegyezett a kormány az Európai Bizottsággal, amikor jött a melegellenessé tett pedofiltörvény miatti botrány, és egy kész, lezárt dologban kezdtek módosításokat kérni, ami politikai döntés volt Gulyás szerint.

Mindenesetre az uniós forrásokból finanszírozott pályázatokat ki fogják írni, és téríteni fogják időben attól függetlenül, mikor érkeznek az EU-tól a pénzek, mondta Gulyás.

Gulyás többször is beszélt arról, hogy a Semmelweis Egyetem kutatásából az derült ki, hogy minden Magyarországon használt oltóanyagnál megállapítható, hogy védettséget ad. Ezzel szemben szerint a főváros által megrendelt antitesttesztes kutatás, az csak egy „alkalmatlan eszközzel elkövetett mérés”. A Telex Gyorstalpalóban röviden elmagyarázzuk, miről szólnak ezek pontosan, milyen következtetés vonható le belőlük, és mi az, ami viszont nem.

A magyar kormány szívesen támogatná az EU 55%-os szén-dioxid-kibocsátás-csökkentési célját (Fit For 55%), de szerintük ebben a formában elfogadhatatlan a javaslat, mert a rezsicsökkentés eredményeit támadná, a lakások és autók tulajdonosaival fizettetné meg a kibocsátáscsökkentés költségeit.

A kormány tárgyal a munkaadók és a munkavállalók képviselőivel, illetve figyelembe veszi a nemzeti konzultáció eredményeit, ezek alapján tervben van egy újabb többéves bérmegállapodás kötése, amelyben valószínűleg ismét rögzítenék azt, hogy milyen ütemben csökkenjen tovább a szociális hozzájárulási adó a minimálbér emelésével összefüggésben.

Friss hír, hogy az EU kötelezettségszegési eljárást indít Magyarországgal szemben a melegek alapvető jogainak megsértése miatt. A pedofiltörvény melegellenes részei miatt megindított eljárásról Gulyás azt mondta: az Európai Bizottság politikai megrendelést teljesít.

Gulyás szerint várható a negyedik hullám Magyarországon is, azt valószínűleg a delta variáns okozza majd, de az ország úgy várja azt, hogy már nagyon sokan védettséget szereztek, vagy szereznek az oltással, így olyan mindenkire kiterjedő durva korlátozásokat nem terveznek, minden bizonnyal inkább azokat fogja érinteni a korlátozás, akik nem oltatták be magukat.

Természetesen ha beüt a negyedik hullám, jöhetnek pluszkorlátozások, szabályok az iskolákban, de alapvetően normális, jelenléti oktatásra készül a kormány szeptembertől

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!