Novák Katalin
Novák Katalin: Holnaptól nem lesz női minisztere a kormánynak
Így köszön el az igazságügyi miniszteri székből távozó Varga Judittól az államfő.
Nováknak igaza volt, amikor arról beszélt, hogy csak Magyarországon van Balaton-átúszás
El kell ismernünk, sok Balaton van a világban, mégis csak a miénket ússzák át évente.
Két testőr is átúszta a Balatont Novák Katalinnal
Az államfőt a nap minden percében védeni kell, akkor is, amikor Balaton-átúszásra támad kedve.
Novák Katalin szerint a Balaton-átúszás akkora hungarikum, hogy egyetlen más Balatonban sem...
Egy újabb kiemelkedő teljesítmény a magyar emberektől.
Novák Katalin is átússza a Balatont
A Révfülöp-Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távot teljesíti majd.
Az Alkotmánybíróság szerint alaptörvény-ellenes Lázár János beruházási törvénye
Hiába fogadta el az Országgyűlés, Novák Katalin köztársasági elnök nem írta alá a törvényt.
Felháborodást váltott ki Novák Katalin ruandai szereplése, a Women Deliver elnöke nyugtatja a...
Elsősorban a magyar abortuszszabályok és az LMBTQ-jogok miatt kritizálják a magyar államfőt.
Novák Katalin: Egy ország még nem érte el azzal az egyenlőséget, hogy nőt választott elnökké
Szerinte lehetővé kell tenni a nőknek, hogy ne kelljen választaniuk az anyaság és a karrier között.
Novák Katalin leginkább különgéppel utazott a külföldi útjaira
Az Airbus A319 hivatalosan nem kormánygép, de állami tulajdonban van. Ezt használja Novák Katalin is.
Közös kézmosással és magyar népdallal fogadták ruandai diákok Novák Katalint
Az afrikai ország elnökével is találkozott, és megnézett egy iskolát, amit magyar támogatással fejlesztettek.









