Novák Katalin: Holnaptól nem lesz női minisztere a kormánynak
2023. július 31. – 08:37
„Holnaptól nem lesz női minisztere a kormánynak. Köszönet Varga Juditnak a szolgálatért, erőt, kitartást a folytatáshoz neki és utódainak is. A nőkre is szükség van a magyar közéletben!” – írta Novák Katalin köztársasági elnök egy Varga Judittal közös fotóhoz a Facebookon.
Novák ezzel a poszttal köszön el az igazságügyi miniszteri székből távozó Varga Judittól, aki augusztus 1-jétől az Országgyűlés európai ügyek bizottságának elnöke lesz.
Ahogyan arról beszámoltunk, Varga Judit június végén mondott le az igazságügyi miniszteri posztról, őt Tuzson Bence váltja, akit ebben a cikkben mutattuk be. Miután Tuzson Bence nem szeretne uniós ügyekkel foglalkozni, Bóka János lesz az európai uniós ügyekért felelős miniszter a kormányban. Az új feladattal egyébként Varga Judit eddigi 1,5 millió forintos havi tiszteletdíja 2,63 millió forintra emelkedik.
Vargát négy éve nevezték ki, ez idő alatt pedig két nagyobb botrányban is felmerült a neve, az egyik az Európai Parlamentig jutott, a másik a Schadl–Völner-ügy, a korrupcióval vádolt exállamtitkár ugyanis a bíróságon azt mondta, hogy az igazságügyi miniszter szoros figyelem alatt tartotta a végrehajtói ügyeket. Az is kiderült, hogy Varga találkozott Schadl Györggyel, a végrehajtói kar vezetőjével.
Varga Judit többször megállt a Telex kamerája előtt is, a legemlékezetesebb pillanatokat itt gyűjtöttük össze: