Egy csapásra zárójelbe került a mindent felülíró összefogás
Szimbolikus ügyekben várható csak közös kiállás a jövőben, de most minden ellenzéki párt a saját táborát építi. A 2024-es EP-választásra is egyéni stratégiákkal készülnek az eddig közös listán...
Hadházy a Kossuth téren: A Jobbik, az MSZP és az LMP kollaboráns pártok
A független képviselő szerint hányni lehet attól, hogy az ellenzéki pártok ellenállásról beszélnek, de közben együttműködnek a Fidesszel.
Molnár Zsolt az MSZP-ről: Sajnos lesznek leépítések, néhány kollégától el kell búcsúznunk
Arányosítani kell az apparátust a források mértékéhez.
Ujhelyi István bejelentkezett az MSZP társelnöki posztjára
Egyfajta tandemben, Tóth Bertalan frakcióvezetővel együttműködve szeretné végrehajtani a párt névváltoztatását és megújítását is célzó programját.
Nem indul újra az MSZP társelnökségéért Tóth Bertalan
Négy év után vonulna vissza a párt éléről, de országgyűlési képviselőként tovább segítené a „csapatot”.
Ujhelyi István szerint elhervadt a szegfű, új nevet kell adni az MSZP-nek
„Fel kell vállalnunk bizonyos tabuk, így például a harminchárom éves brandhez való ragaszkodás vagy a nagypárti működési reflexek elengedését.”
Csak abban van egyetértés, hogy senki nem mond le
Felelős-e Márki-Zay Péter a vereségért, vagy sem? Érdemes-e bojkottálni a parlament alakuló ülését, vagy az nevetséges lenne? Ki az agresszív kismalac? A választások utáni héten elkezdtek egymásnak...
Átveszik a mandátumot az ellenzéki képviselők, de még nem tudják, mit csinálnak a parlamentben
Hadházy Ákos szerint csak legitimálják a rendszert, ha bejárnak a parlamentbe. Jakab Péter nem hajlandó lemondani a parlamenti megszólalási lehetőségekről, Tordai Bence szerint semmilyen erőforrást...
Tóth Bertalan: Nem merült fel, hogy az ellenzéki pártelnökök lemondjanak a választási vereség miatt
Az MSZP szerint a közös kampányban sok volt a hiba, és mindenkinek meg kell vizsgálnia a felelősségét.
Háziorvos, focista és tévés műsorvezető az ellenzék új arcai között
Ellenzéki oldalon 23-an szerezek úgy parlamenti mandátumot, hogy korábban még nem voltak országgyűlési képviselők. Az újoncok között találjuk a három roma származású jelöltet, Fekete-Győr Andrást és...
Kövess minket Facebookon is!