Előválasztást akar a 2024-es önkormányzati választás előtt az MSZP

2022. december 12. – 22:02

Másolás

Vágólapra másolva

Előválasztással készülne a 2024-es önkormányzati és európai parlamenti választásokra az MSZP. A szocialista párt azt szeretné, ha az ellenzéki pártok ismét előzetes választáson döntenék el az összellenzéki önkormányzati jelöltek személyét, és adott esetben ezt az EP-választásra is kiterjesztenék – írja az ATV,

„Az MSZP kész arra, hogy önállóan megméresse magát ezen a választáson, de nyitottak vagyunk a demokratikus ellenzéki pártokkal együttműködésben indulni” – mondta Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke.

A párt másik társelnöke, Kunhalmi Ágnes az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, az MSZP-n kívül több ellenzéki párt is van, ami támogatja az előválasztás ötletét. Kunhalmi úgy véli, hogy a pártalkuk 2024-ben sem lesznek elkerülhetőek, viszont azokon a településeken és kerületekben, ahol nem sikerül megállapodniuk egy ellenzéki jelöltről, ott szerinte a civilek felé is nyitott előválasztást kellene tartani.

„A 2022-es országgyűlési választás kudarcának nem az a tanulsága, hogy nem kell összefogás vagy előválasztás. Sokkal inkább probléma volt, hogy a háborúra nagyon rossz választ adott az ellenzék, teljesen átengedte a békepártiságot és a szociális biztonságot Orbánnak” – mondta Kunhalmi.

A többi ellenzéki párt a nyilvánosság előtt egyelőre tartózkodik az előválasztás ötletétől. A momentumos Tompos Márton szerint a kérdés nem aktuális, szerinte vannak most ennél fontosabb ügyek is. „Az EP-n mi végig a külön indulást támogattuk, mi úgy gondoljuk, hogy ott jönnek ki leginkább a különböző pártoknak a világnézetei és ott tudjuk megméretni magunkat, mert a közvéleménykutatások nagyon szépek, nagyon jók, nem mindig találják el a valóságot” – tette hozzá Tompos.

A Jobbik szerint is korai még az előválasztásról beszélni, szerintük ma a családok megélhetési válsága a legfontosabb.

Molnár Csaba, a DK alelnöke egyenesen kudarcos projektnek nevezte az ellenzéki előválasztást egy szeptemberi sajtóbeszélgetésen, ahol kijelentette, hogy a DK nem látja értelmét az előválasztásnak a 2024-es önkormányzati választás előtt, és a közös ellenzéki főpolgármester-jelöltről sem így döntenének.

A parlament fideszes többsége júliusban szavazta meg azt Alaptörvény-módosítást, amely alapján 2024 tavaszán egy napon tartják majd az EP- és az önkormányzati választást. Ahogy korábbi elemzésünkben írtuk, a teljes összeolvadás vagy egy újabb kaotikus kampány kockázata lebeghet az ellenzéki pártvezetők szeme előtt, amikor arról kell dönteniük, hogy milyen konstrukcióban induljanak a két választáson.

A következő EP-választás dátuma egyelőre nem ismert. Az időpontot az Európai Unió Tanácsa fogja kijelölni 2023-ban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!