Magyarország

A háború kezdete óta először találkozik Szijjártó az ukrán külügyminiszterrel
Dmitro Kuleba szerint a magyar igények szerint módosították a nyelvhasználati törvényt, és súlyos következményekkel járna, ha az EU nem támogatná Ukrajna csatlakozási tárgyalásának megkezdését.
Női kézi-vb: a horvátok legyőzésével meglesz az olimpiai selejtező
A tét hatalmas, egy vereséggel elkerülhetetlen a középmezőny. Kezdés 18 órától.
Női kézi-vb: sima vereség a svédektől, de az olimpiai selejtező még nem úszott el
Bíró Blanka védéseivel az első félidőben még egy góllal vezetett a magyar csapat, de néggyel kikapott.
Orbán: Nagyszerű találkozót tartottunk Macron elnökkel, a magyar álláspont világos
A találkozóra azután került sor Párizsban, hogy a magyar kormányfő javasolta, töröljék a jövő heti brüsszeli csúcstalálkozó napirendjéről Ukrajna EU-csatlakozásának témáját.
Román energiával működhetnek majd a magyarországi akkumulátorgyárak
Pár éven belül jelentős áram- és gázimport érkezhet Romániából, a szomszédos ország ugyanis eléggé el van eresztve ezen a téren, miközben mi egyre több behozatalra szorulunk.
Rablógyilkosság miatt ítéltek el két fiatal magyart Ausztriában
A két férfi kirabolt és megölt egy 31 éves iraki férfit, akinek a holttestét viszont még nem találták meg.
Korrupciót orront a kormány, ezért nem kért a Pfizer-vakcinákból
A cég most perel, de Orbánék azt mondják, csak az EU akarta ránk kényszeríteni az oltóanyagot.
Három ábra arról, mennyire nincs pénzünk bármit is vásárolni
Az extrémen bukó Szlovénián kívül a magyar kiskereskedelmi forgalom csökken a legjobban, és más országokkal szemben nálunk a fordulatnak sincs még jele.
Pressman: A szuverenitási törvényhez képest az orosz ügynöktörvény enyhe és szelíd
Az amerikai nagykövet szerint Orbán Putyint öleli, kormánya bírákat mocskol be és a független médiát és a civil szervezeteket támadja.
Beperelte Magyarországot a Pfizer és a BioNTech
Az állítják, az ukrajnai háborúra hivatkozva a kormány nem fizetett ki 3 millió adag oltóanyagot.
Kövess minket Facebookon is!