Mégis kaphatnak a GYSEV vasutasai is a Lázár-féle hőségpénzből

2024. augusztus 27. – 16:39

Mégis kaphatnak a GYSEV vasutasai is a Lázár-féle hőségpénzből
Fotó: Nagy Márta /Telex
Sudár Ágnes
Sudár Ágnes
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Aki GYSEV-nél dolgozik a vágányok mellett, annak 35-40 fokban nincs ugyanúgy melege, mint a MÁV-os kollégájának? – érzékeltette a problémát egy költőinek tűnő kérdéssel Németh Tamás, a Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) szombathelyi területi képviselője néhány nappal ezelőtt. A GYSEV fizikai dolgozói tudni akarták, hogy miért nem részesülhetnek a hőségpénzből. Főleg úgy, hogy a magyar-osztrák tulajdonú vasúttársaság ki tudná fizetni, van rá keretük. Lázár János, illetve a közlekedési minisztérium eddig nem árulta el a szakszervezetnek a döntés okát, ezért fordultak a nyilvánossághoz, a Telexhez.

Facebook-poszttal kezdődött

„Az elmúlt hetek bizonyították, hogy tud olyan meleg lenni, amit nem bírnak a sínek, a mozdonyok és a járművek. De az elmúlt hetek azt is megmutatták, hogy nincs az a kánikula, amit a MÁV-os kollégák ne bírnának ki”. Ezzel a mondattal jelentette be július legvégén Lázár János építési és közlekedési miniszter, hogy a mozdony- és buszvezetők, a jegyvizsgálók, a pályamunkások, a forgalmisták, a karbantartók és a szerelők, vagyis

a MÁV csoport fizikai munkát végző munkatársai nettó 200 ezer forintnyi fizetéskiegészítést kapnak az augusztusi bérük mellé.

Ez több mint 33 ezer embert jelent. A döntést ugyan a miniszter hozta, de az összeget már a MÁV csoportnak kellett előteremtenie.

A hőségpénz bejelentése váratlanul és a szakszervezet szerint átgondolatlanul történt, Lázár János ezt – minden egyeztetés nélkül – egy Facebook-posztban hozta nyilvánosságra. A Vasutasok Szakszervezete az MTI-hez eljuttatott közleményben foglalta össze, hogy mi a baja a dologgal. Leginkább az, hogy igazságtalannak tartották az elosztását, több olyan terület is kimaradt ugyanis, amelyeknek szerintük nagyon is helyük lett volna. A VSZ végső soron arra a megoldásra jutott, hogy „ha az összeget nem lehet növelni, akkor kevesebb fog jutni fejenként, de egy munkavállaló sem maradhat ki a juttatásból”.

Ezt nem érték el, de Lázár valamelyest módosított az érintettek körén, bővítve azt. A nagyjából tíz nappal későbbi, újabb posztjában már azt jelentette be, hogy „33 ezer + 1500 + még 500. Ennyi, a frontvonalban szolgálatot teljesítő MÁV-VOLÁN-munkavállaló kaphat hőségpénzt az extrém kánikulában tanúsított helytállásáért.”

Lázár végig MÁV-VOLÁN-ról beszélt

A szövegkörnyezetben egyszer sem találjuk a GYSEV-et, pedig a vasúttársaságban ugyanúgy tulajdonos a magyar állam és ugyanúgy magyar munkavállalók (is) dolgoznak ott. A GYSEV-nek három tulajdonosa van: az osztrák és a magyar állam, valamint a Strabag. A magyar állam a többségi tulajdonos, 65,64 százalékát birtokolja a cégnek, 28,24 százalékot az osztrákok, míg a szintén osztrák Strabagnak 6,12 százalékos tulajdonrésze van.

A GYSEV magyar oldalát a magyarok igazgatják (most épp a Lázár János-féle minisztérium), az osztrák pályát és az oda tartozó beruházásokat pedig az ausztriai, bécsi fióktelep.

De egy ideje nem jó a viszony a GYSEV magyar és osztrák tulajdonosai között, a magyar minisztérium azt érezte, hogy a GYSEV menedzsmentje nem a többségi magyar, hanem a kisebbségi osztrák tulajdonos érdekei felé húz.

Tavaly november közepén kelt szárnyra a hír, hogy Lázár János kirúgatná a GYSEV osztrák vezérigazgató-helyettesét. Az osztrák minisztérium perre ment, de később megegyeztek az érintett felek, így az eljárás értelmét vesztette. A találgatások ugyanakkor elkezdődtek, hogy mi áll az ügy hátterében, többen úgy vélték, a Strabag részesedésére pályázhat Lázár minisztériuma, a GYSEV-vezető kirúgási kísérlete pedig politikai erőfitogtatás. Az előbbi megerősítést is nyert tavaly decemberben, amikor a magyar állam hivatalos vételi ajánlatot tett a Strabagnak a GYSEV-ben meglevő részesedésére.

Ez az ellentét kavart be?

Hogy ez az ellentét áll-e a háttérben, arról a szakszervezet szombathelyi képviselőjének, Németh Tamásnak is csak véleménye lehet, mert konkrét választ nem kapott a szakszervezet a hőségpénz megvonásának okáról. De szerinte is lehet összefüggés a dolgok között.

„Egyetlen dolog biztos, hogy a GYSEV dolgozói körében óriási a felháborodás. Az elmúlt hetekben gyakorlatilag letenni sem tudtam a telefonom a GYSEV VSZ Szakmai Bizottság vezetőjével együtt.”

A Telex kérdésére Németh Tamás elmondta, hogy a szakszervezet kérte a minisztert, hogy a GYSEV dolgozói se maradjanak ki a juttatásból, de választ eddig nem kaptak. Jóval kevesebb dolgozóról van szó, mint a MÁV-nál, a szakszervezetis számítása szerint a 2100 magyar GYSEV munkatársból nagyjából 1600-an fizikai dolgozók, ráadásul úgy tudja, hogy

a magyar-osztrák vasúttársaság részéről a hajlandóság is megvan a 200 ezer forint kifizetésére, csak engedély hiányában nem utalhatják a pénzt.

„Valamelyest kétségkívül jobbak a munkafeltételek a GYSEV-nél, de itt most a melegről van szó, amely ugyanúgy sújt minden vasutast a nyugati határszélen is. Nem igazságos ez így, mi pedig tovább harcolunk azért, hogy ezen a döntésén változtasson a miniszter. Adjon konkrét választ az elutasításra, mert ezzel a válasszal is még adósa a dolgozóknak” – jelentette ki Németh Tamás még a múlt hét végén.

Aztán jött a Telex

Ennél a pontnál lépett be a történetbe a Telex, mi is feltettük a minisztérium sajtóosztályának a kérdést, hogy a GYSEV-esek miért nem kaphatnak a hőségpénzből, illetve lát a tárca lehetőséget arra, hogy mégiscsak kapjanak. Nem azonnal válaszoltak, de jelezték, hogy lesz válasz, ez pedig kedden délután megérkezett

és alapvető fordulatot hozott az ügyben.

Így szólt: A MÁV-VOLÁN-csoport közszolgáltató társaságainak fizikai besorolású munkakörben foglalkoztatott munkavállalóihoz, összesen 33 ezer dolgozóhoz hasonlóan, a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt. (GySEV) dolgozói is megkapják a hőségpénzt.

A minisztérium hozzátette azt is, hogy a munkavállalók körének meghatározása a szakszervezetekkel való egyeztetés keretében történik. Végül köszönetet mondtak a „GYSEV azon munkavállalóinak, akik az elmúlt hetek extrém hőségében is tisztességgel helytálltak, és biztosították a közösségi közlekedés működését.”

Az elmúlt napokban Lázár szavai ismét bebizonyosodtak, vagyis „tud olyan meleg lenni, amit nem bírnak a sínek”: váltótörés miatt siklott ki egy vonat a Keleti-pályaudvarnál, eltört a sín a Balaton déli partja felé, majd a ceglédi vonalon is, ezért kétórás késések voltak a Nyugatiban és a Déliben is.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!