Megegyezett a GYSEV és a kirúgott igazgató, értelmét vesztette az elbocsátása miatt indított per

2024. február 23. – 19:47

Nagy Márta
Nagy Márta
Soproni tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

A GYSEV Zrt. (németül Raaberbahn) osztrák–magyar vasúttársaság novemberben elbocsátott vezérigazgató-helyettese pénteken peren kívül megegyezett a vállalattal, így értelmét vesztette az a per, amit az osztrák minisztérium indított a kirúgása miatt.

A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (Raaberbahn) novemberben elbocsátott korábbi vezérigazgató-helyettese, Hana Dellemann, aki kirúgásáig a GYSEV osztrák telephelyét vezette, peren kívül megállapodott a társasággal, és bejelentette együttműködésük megszűnését – jelentette pénteken az osztrák klímavédelmi minisztérium. A vasúttársaságnak ugyan a magyar állam a többségi tulajdona, az osztrák fél azonban zokon vette a szakember egyoldalú elbocsátását és jogi lépéseket is bejelentett. El is indították az ügyet, keresetüket a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Bírósághoz nyújtották be.

A területért felelős osztrák minisztérium akkor a Telexnek nyilatkozva kijelentette: „Magyarország az osztrák üzemre vonatkozó, Ausztriát megillető jogokba nem avatkozhat be jogszerűen, azonban Ausztria véleménye szerint éppen ezt tette jogellenesen és önhatalmúan. Nem tudni, hogy a magyar állam miért veszélyezteti a vállalat évtizedek óta fennálló sikertörténetét.” Dellemann visszahívása szerintük megalapozatlan volt, és elfogadható indokot sem kaptak magyar részről a a kirúgására.

Dellemann 2017-től dolgozott a magyar–osztrák cégnél, amelynek bécsi és wulkaprodersdorfi fiókjait vezette. A pénteki bejelentés a távozásáról rövid és indoklás nélküli, az ORF.at is csak a peren kívüli megállapodás tényét és az osztrák klímavédelmi minisztérium rövid közleményét adta hírül.

A GYSEV a Deutschkreutz, Sopron, Wulkaprodersdorf, Bécs és Pozsony közötti útvonalakon közlekedtet vonatokat. Az osztrák–magyar vállalat csaknem 66 százaléka a magyar államé, valamivel több mint 28 százaléka az Osztrák Köztársaságé, alig több mint hat százaléka pedig a Strabag tulajdona. A társaság évente mintegy 1,9 millió utast szállít Ausztriában. Egyedülálló történelmű cégről van szó, hiszen már több mint százötven éve működik, még az Osztrák–Magyar Monarchia idején alapították.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!