Eltört a sín a Balaton déli partja felé, a Strand Fesztiválra tartó utasok tömegei várakoznak

2024. augusztus 24. – 13:49

Másolás

Vágólapra másolva

Szombat déltől pályahiba miatt nem járnak a vonatok Szabadbattyán és Kiscséripuszta között, emiatt a dél-balatoni vonalon jelentősen, akár 1-2 órával hosszabb eljutási időre kell számítani – közölte a Mávinform. A vasúttársaság szerint a pályahiba elhárítása az éjszakai órákig eltart, ezért a dél-balatoni vonalon hajnalig pótlóbuszos átszállásra, rövidebb útvonalon közlekedő vonatokra, jelentős késésekre kell számítani.

A Telex több olvasója is jelezte, hogy milyen állapotok alakultak ki a síntörés miatt. Egyik olvasónk azt írta, „a 10:35-ös vonatot Szabadbattyánhoz húzták vissza, most buszok fognak az utasokért menni”. Az utasokat itt leszállították. Egy másik beszámoló szerint „most szállították le a nagykanizsai 11:35-ös IC teljes utazóközönségét Székesfehérváron”.

A Szabadbattyánban leszállított utasok – Fotó: Olvasónk
A Szabadbattyánban leszállított utasok – Fotó: Olvasónk

Egy harmadik olvasónk egy másik járatnál arról számolt be, hogy az utasok a vonatokon vesztegelnek. „Minden Budapest felől jövő vonat teljesen tele van (600-800 utassal), állnak az utasok. Ma este van a Strand Fesztivál Zamárdiban, ami sold out, közel 20 ezer látogatóval, a vonattal utazók lemaradhatnak az eseményről. Pótlóbuszok szervezését ígérik.”

A Mávinform a következő információkat osztotta még meg:

  • A Budapest–Nagykanizsa/Keszthely szakaszon minden vonat helyjegy váltása nélkül vehető igénybe.
  • Pótlóbuszok közlekednek Székesfehérvár és Lepsény között, a buszok folyamatosan indulnak.
  • Székesfehérvár és Lepsény között átszállással, kerülő útvonalon is lehet utazni: Székesfehérvár és Csajág között motorvonatok ingáznak, Csajág és Lepsény között pótlóbuszok járnak.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!