Lemondás
Tovább dúl az erőszak Haitin, lemondott a miniszterelnök, aki hetek óta be se tud lépni az országba
Ariel Henry jelenleg Puerto Ricóban tartozkódik, innen jelentette be azt is, hogy lemond, amint feláll az átmeneti tanács.
Kovács Gergely és Döme Zsuzsanna lemondanak a Kutyapárt társelnökségéről
A lemondás akörül történt, hogy Kovács bejelentette, nem indul a XII. kerületben polgármesterjelöltként, mert a párt többsége nem támogatta az előválasztást.
Novemberben távozik posztjáról a republikánusok 82 éves szenátusi vezetője
Mitch McConnell tavaly többször is lefagyott két mondat között, de a mostani döntésnek állítólag semmi köze az egészségi állapotához.
Vizsgálatot indított az újpesti önkormányzat, mert szexuálisan félreérthető eset történt egy...
A ködös közleményből annyi derült ki, hogy két gyerek között történt mindez, és a szervező cég meg nem nevezett, amúgy MSZP-s vezetője lemondott, és kilépett a pártból is.
Lemondott a tiszaföldvári borozónál balhézó alpolgármester
Cseuz Zsolt szerint őt, és a mellette dühöngő vállalkozót, Kiss Ferencet is inzultálták és provokálták, de ez nem mentség a viselkedésére, ezért távozik.
Már hivatalosan sem Novák Katalin a köztársasági elnök
Az összes képviselő elfogadta a kegyelmi botrányba belebukott Novák lemondó nyilatkozatát. A távozó államfő az államtól lakást, titkárságot és sofőrt is kap.
Lemondott Bogsch Erik a Richter elnöki posztjáról
Vizi E. Szilveszter lesz a gyógyszercég igazgatósági elnöke márciustól.
A gazdagréti lelkész szerint Balognak a püspökségről is le kéne mondania
Thoma László szerint a református egyház már olyan sok szálon kötődik a kormányhoz, hogy az „már nem szolgálja Isten dicsőségét”, és eleve nem kellett volna politikusból püspököt csinálni.
Hét erős idézet Balog Zoltán lemondási beszédéből
Elismerte, hogy súlyos politikai hibát követett el, amikor kegyelmet kért K. Endrének, de a boszorkányüldözés, a hisztéria szerinte a lemondása után sem fog megszűnni.
Navracsics: Novák azért mondott le, mert nem tudta elmondani, mennyire bánja, hogy kegyelmet adott...
A közigazgatási miniszter szerint a távozó államfő „lelkileg nem tudta rávenni magát” erre.








