Részegen bántalmazott egy nőt, ezért lemondott EP-képviselői mandátumáról a fideszes Győrffy Balázs

2024. augusztus 23. – 11:02

Másolás

Vágólapra másolva

Részegen bántalmazott egy nőt Győrffy Balázs fideszes EP-képviselő, a történtek után lemondott minden tisztségéről és kilép a Fideszből – írja saját Facebook-oldalán. A Központi Nyomozó Főügyészségen súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt eljárás van folyamatban.

„Elbuktam, és ezért vállalok minden felelősséget és következményt” – így kezdi Facebook-posztját Győrffy Balázs, a Fidesz–KDNP európai uniós képviselője, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, aki múlt éjjel ittas állapotban vitába keveredett egy nővel, a vita pedig tettlegességig fajult. Erről ő maga számolt be közösségi oldalán, ahol így folytatja: „Elfogadhatatlan és vállalhatatlan, amit tettem. Cselekedetemet rettentően sajnálom. Noha sajnálatos módon nem emlékszem a történtekre (...)”.

Posztjában azt írja, azok után, amit tett, nincs helye a közéletben.

„Ezért minden közéleti pozíciómról lemondok, így az EP-képviselői mandátumomról és a Nemzeti Agrárkamara elnöki tisztéről is, a Fideszből pedig kilépek. Ez a legkevesebb, amit ebben a helyzetben meg kell tennem.”

Posztját azzal zárja, hogy tetteiért a közéleti felelősségen túl minden jogi következményt is vállal.

A Blikk úgy tudja, hogy Győrffy Balázst a Központi Nyomozó Főügyészségre (KNYF) vitték, ott indult meg az eljárás garázdaság és súlyos testi sértés gyanúja miatt. Az ügyben megkerestük a Főügyészséget. Válaszukban azt írták, hogy a Központi Nyomozó Főügyészségen súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt eljárás van folyamatban. Az ügyről a büntetőeljárás eredményessége érdekében további adatot nem közölhetnek.

Győrffy Balázs lemondására pár perccel később reagált a Fidesz is. Facebook-oldalukon azt írják: „A Fideszben világos szabályok és értékek vannak, aki ezeket megsérti, nem lehet a közösségünk tagja!” Szerintük Győrffy Balázs viselkedésére nincs mentség, aki ilyen vállalhatatlanul és elfogadhatatlanul cselekszik, annak azonnal távoznia kell a közösségből. „Nem tűrjük az erőszakot, pláne nem a nőkkel szemben!”

Néhány nappal ezelőtt a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) átadta Hidvéghi Balázsnak Győrffy Balázs országgyűlési képviselői mandátumát. A 2022-es parlamenti választáson a Fidesz és a KDNP közös listáján mandátumot szerző Győrffy Balázs országgyűlési mandátumáról július 9-én mondott le. A korábbi országgyűlési képviselő az amúgy is jól jövedelmező tisztségei mellett az Európai Parlamentben folytatta volna a munkát.

A Fidesz kommunikációs gépezete rendre azzal támad ellenzéki politikusokat, hogy az erőszakos viselkedésre nincs mentség. Korábban a propaganda is azt sugallta: aki Magyar Pétert támogatja, az az erőszakot támogatja. A 2011-ben készült Isztambuli Egyezmény az Európa Tanács egyezménye a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak megelőzéséről és leküzdéséről. Az egyezmény 2014-ben lépett hatályba. Ez az első ilyen jellegű dokumentum, amely jogilag kötelezi a részes országokat a nők elleni erőszakkal szembeni küzdelem jogi keretének létrehozására.

Bár a magyar kormány 2014-ben aláírta az egyezményt, a ratifikáció a mai napig sem történt meg, többek közt azért, mert az egyezmény egyes pontjai „nem egyeztethetők össze a kormány migrációs és genderpolitikájával”. Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter politikai hisztériának minősítette az Isztambuli Egyezményt, amelyet fideszes körökben többen „a genderideológia trójai falovaként” tartanak számon. Az országgyűlés 2020 májusában meg is szavazta az Isztambuli Egyezményt elutasító határozatot. A kormány tavaly azt kommunikálta: a nők elleni erőszak Brüsszel és a baloldal bevándorláspárti politikája miatt nő Európa számos országában.

Cikkünk frissült az Ügyészség válaszával.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!