Szijjártó lemondta a német külügyminiszterrel hétfőre tervezett találkozóját

2024. július 6. – 12:18

Másolás

Vágólapra másolva

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter „előre nem látott változás” miatt pénteken lemondta a hétfőre tervezett budapesti találkozóját a német külügyminiszterrel. Spiegel című német napilap péntek este írta meg, hogy Annalena Baerbock nem találkozik hétfőn Szijjártó Péterrel, mert a magyar fél lemondta az eseményt. A 444.hu emiatt megkereste a magyar miniszter sajtóosztályát, ahonnan ezt a választ kapták:

A miniszter naptárjában történt – előre nem látott – változás miatt kérte a KKM, hogy a látogatásra egy későbbi – remélhetőleg közeli – időpontban kerüljön sor. Tehát kizárólag technikai és nem politikai ok áll a háttérben. A KKM reméli, hogy az új időpontról szóló egyeztetések minél előbb sikerrel zárulnak.

A német külügy a Spiegelnek azt írta, hogy Szijjártó és Baerbock találkozója „fontos lett volna Orbán miniszterelnök meglepő és nem összehangolt moszkvai útja miatt”.

Orbán Viktor pénteken utazott az orosz fővárosba, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyaljon a Kremlben, a magyar miniszterelnök az utazásról a saját Facebook-oldalán is posztolt, a fotók mellé pedig azt írta, „Kijev után Moszkva. A békemisszió második állomása.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!