Közlemény

Itt a Telex ötödik átláthatósági jelentése
Mivel elsősorban a támogatók tartják el a Telexet, fontosnak tartjuk, hogy átláthatóan beszámoljunk nekik és mindenki másnak is arról, mennyi pénzünk van, azt mire költjük, hogyan fejlődünk.
Vádat emeltek a kamu építési vállalkozó ellen, aki húszmillió forintot csalt ki az ügyfeleitől
Könnyűszerkezetes házak építését vállalta, egy darabig hitegette az ügyfeleit, majd köddé vált – az előleggel együtt.
Több ezren támogatták legalább egy percre a Telexet! Köszönjük!
De ki áll a Telex mögött? Október óta több ezren döntöttek úgy, hogy ők is mögénk állnak, és támogatnak minket – legalább 2400 forinttal.
A Kúria szerint az Országos Sajtószolgálat jogosan tagadta meg a DK egyik közleményének kiadását
A személyiségi jogok megsértésére hivatkozott az OS, de az nem tiszta, melyik közleménnyel volt problémájuk.
Mi történik a Telexnél?
Lett egy alapítványunk, születésnapot ünnepeltünk, új kollégával bővültünk, és még egy csomó szuper dolog történt. Karácsonyi ajándékokra is van ötletünk!
Fel akart szállni a vonatra, ezért a sínekre állva vészfékezésre kényszerítette, megdobálta, majd...
Mosonmagyaróvár környékén történt az eset, a lengyel állampolgárságú férfi kábítószer hatása alatt volt.
És a burgonya is eltűnt
Szomorú esetről számolt be a Police.hu: ellopták a krumplit, és ha ez nem lenne elég, az autót is, amiben tárolták.
A magyar ellenzék abszolút helyzete: tiszták koalíciója kontra árnyékkormány
A Mindenki Magyarországa Mozgalom közleményben ment neki a Demokratikus Koalíciónak, ők Orbán Viktor árnyékából kiállnának inkább a fényre.
Elindult a Szépkilátás a Telexen
Elindult a Telex túrarovata, a Szépkilátás. Hetente jelentkezünk újabb és újabb beszámolókkal, a túracikkek támogatásával faültetéshez is hozzájárulhat.
Kövess minket Facebookon is!