Ünnepeld velünk szeptember 1-jén a Telex 4. szülinapját a Dürerben

2024. augusztus 5. – 14:32

Másolás

Vágólapra másolva

Ez is eljött, a Telex idén már 4. születésnapját ünnepli. Nagyon hittünk benne, de legmerészebb álmainkat is felülmúlta, milyen messze jutottunk néhány év alatt. Egyedülálló kísérlet volt a magyar médiában, hogy közösségi finanszírozásból létrehozzunk egy szabad és nagy elérésű újságot, olvasóink, támogatóink akaratából mára azonban mindez megvalósult, az egyik legolvasottabb hírlap lettünk.

Több mint száz munkatársunk dolgozik azon, hogy a legfontosabb hírek mindenkihez eljussanak, hogy magyarok milliói tájékozódhassanak. Nem dőlhetünk hátra, és nem is állunk meg, tele vagyunk tervekkel, és számos területen kell még fejlődnünk, de most egy napra mégis átengedjük a terepet az ünneplésnek, és olvasóinkat is arra kérjük, ünnepeljenek velünk.

Koncertek, játékok, beszélgetések

Szeptember 1-jén, vasárnap mindenkit szeretettel várunk a Dürer Kertbe, ahol már 14 órától minden a Telexről és olvasóinkról fog szólni.

Koncertekkel, filmvetítésekkel, beszélgetésekkel, workshopokkal, játékokkal, közös főzéssel, meglepetésekkel készülünk. Az ingyenes rendezvény Facebook-eseménye itt található.

Az esti órákban a The Qualitons és a Makrohang zenekarok adnak majd koncertet, utána a Sierra Delta dj-setje következik.

Délután bemutatjuk a Transtelex által frissen kiadott Kolozsvári esszék című könyvet Tamás Gáspár Miklóstól, Balla Zsófiával, Sipos Balázzsal és Szőcs Petrával Vig Emese, a Transtelex főszerkesztője beszélget. És lesz podcastbemutató is, a függőségekről és leszokásról szól majd a Telex ősszel érkező Felvonó című műsora, a készítőkkel, Pándi Balázzsal és Bajzáth Sándorral Mizsur András, a Telex újságírója beszélget.

Bográcsozás és workshopok

Már délután kettőtől indul a közös bográcsozás Ács Borival és Keve Mártonnal, az Ízfokozó Podcast műsorvezetőivel, lecsó és csülkös pacal készül. Két kavarás és tunkolás között lehet velük beszélgetni, sőt, aki még nem szerezte be az első Telex szakácskönyvet, az Elfelejtett magyar konyhát, az megteheti helyben, és dedikáltathatja is.

Tóth „Terror” Gergelytől, a Telex kempovilágbajnok újságírójától megtanulhatod Varju László MTVA-őrök elleni birkózótrükkjeit, hogy milyen fogást használtak Magyar Péteren a kidobók, vagy azt, hogyan védekezhetett volna Orbán Viktor Jean-Claude Juncker taslija ellen.

Hogyan tudjuk eldönteni, hogy egy hírből mi igaz? Hogy dolgozik ezen egy újságíró, és hogyan védekezhet az újságolvasó? Erről tart gyakorlati példákkal, hasznos infókkal és tippekkel-trükkökkel teli foglalkozást Hanula Zsolt a Telex Techtud rovatának vezetője.

A Transtelex szerkesztősége egy erdélyi nevezetességekről és tájszólásokról szóló kocsmakvízzel készül, amellyel letesztelheted, hol helyezkedsz el az Abszolút kezdő – Csaba királyfi skálán. A kvízjátékra majd 3-4 fős csapatokat várunk.

Doboz keresi tetőt! – címen egy egészen egyedi programmal is készülünk a fenntarthatóság jegyében: közösségi műanyagdoboz- és tetőpárosító eseményt tartunk a rendezvényen. Ürítsd ki a kamrát, találd meg a párját, használd újra!

Élő Napirajz, kiállítás, mozi

Mindeközben Merényi ‘Grafitember’ Dániel az olvasókat bevonva élőben napirajzol, lesznek gyerekfoglalkozások, játékok, olvasósarok, kitelepül a Telex Shop, a helyszínről üzenhetsz majd a Telexszel, és lesz Telex-mozi is, ahol a Telex videórovatának és a Telexikon csapatának legjobb filmjeit vetítjük.

Mivel az eseménynek nem titkolt célja az ünneplésen és közösségépítésen túl, hogy támogatásokat is gyűjtsünk a Telex működésére, lesz támogatásautomata, és egy különleges aukciós tárlattal is készülünk: a lap díjnyertes fotósainak és grafikusainak egy-egy munkáját lehet majd megtekinteni, sőt megvásárolni online aukció keretében, amivel a Telex működését támogathatod.

Gyere el te is, találkozzunk, beszélgessünk, ünnepeljünk együtt a budapesti Kopaszi-gátnál található Dürer Kertben szeptember 1-jén vasárnap, délután kettőtől. Kövesd a szülinapi rendezvény Facebook-eseményét, és a Telex oldalát, ahol a következő hetekben részletesen is beszámolunk az esemény várható programjairól.

A belépés ingyenes, de a helyszínen támogatói karszalag vehető.

Az esemény adatkezelési tájékoztatója és a részvételi feltételekről szóló tájékoztatója itt olvasható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!