Közlemény

Megmagyarázta az Okfő, miért változott meg a Szent Imre Kórház szakorvosi kihívásokról szóló...
Azt írták, hogy a közleményt azért publikálták, hogy az egyértelműen tükrözze a sürgősségi betegellátás aktuális, zavartalan működését.
Megváltozott annak a közleménynek a szövege, amiben a Szent Imre Kórház reagált egy...
A szövegből például kikerült a szakorvosi kihívásokat említő rész.
Közleményben védte meg egyesülete a moszkvai fordítási hibák miatt bírált tolmácsot
Azt írták, tudomásuk van róla, hogy „a beszélő szavai az akusztikai körülmények miatt nem voltak tolmácsolható minőségűek”.
A Dojo klub vezetői közül senkit nem vett elő a hétvégi drograzzia után a rendőrség
Közleményt adott ki a Dojo, állításuk szerint elkötelezettek a drogprevenció mellett, és sajnálják, hogy a törvénytisztelő vendégeik estéjét megzavarta az intézkedés.
A Fővárosi Törvényszék a Tisza–Index-perről: Határozottan visszautasítunk minden olyan...
Első fokon az Index nyert Tisza által indított helyreigazítási perben, amit Magyar botrányosnak nevezett. A törvényszék közleménye szerint az ítélet utáni megnyilvánulások a bíróságokba vetett...
Csak Magyarország nem csatlakozott a Kijev elleni orosz támadást elítélő EU-s kiálláshoz
Magyarország nem, de másik 26 ország egyet tudott érteni abban, hogy Oroszországnak abba kell hagynia a civilek öldöklését, és valódi lépéseket kell tennie az Ukrajna elleni háború lezárása érdekében.
Időjárás? Nem gond! Esőbiztos lesz a Telex születésnapja szombaton a Dürerben
Ha süt a nap, a kertben is bulizunk, ha esik, a beltéri termekben – gyere és ünnepelj velünk!
Sziget: A kormány döntése a Kneecap kitiltásáról az ország nemzetközi megítélését is negatívan...
A fesztivál szervezői szerint a Sziget hírnevét is veszélyezteti a magyar kormány ezzel a lépéssel.
Nem tartom a verést elfogadható módszernek, mondta a zuglói alpolgármester, miután megpofozott egy...
Várnai Lászlót lemondásra szólította fel Rózsa András, miután felpofozott egy 16 éves gyereket. Az alpolgármester szerint a lemondás kérése aránytalan.
Közleményben reagált a Legfőbb Ügyészség Magyar Péter Polt Péter leváltásáról szóló állításaira
Közlésük szerint Magyarország Alaptörvénye garantálja az ügyészség függetlenségét, a Tisza Párt elnökéről pedig azt írták, hogy hiányosak a jogi ismeretei.
Kövess minket Facebookon is!