MOK: Súlyos a helyzet a hódmezővásárhelyi és a makói kórházi ellátásban

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás – írja a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Facebook-oldalán.

A Hódmezővásárhelyi – Makói Egészségügyi Ellátó Központban még januárban 67 orvos és egészségügyi szakdolgozó – köztük sebészek, belgyógyászok, aneszteziológusok és radiológusok – mondták fel az önként vállalt többletmunkát. Ennek a MOK szerint az volt az oka, hogy az intézmény vezetése több osztályon egyoldalúan csökkentette az ügyeleti díjazást, az ügyelet után járó kötelező pihenőidőt ledolgoztatta, és az évek óta ki nem adott szabadságokat eltörölte.

„A többletmunka felmondás március 1-én lépett hatályba, ennek következtében a betegellátás korábbi formája és szintje nem volt fenntartható. A kórház vezetése először műszakos beosztást rendelt el, majd – amikor az orvosok teljes munkaidejét elhasználta – nem gondoskodott semmilyen jogszerű megoldásról. A kórház vezetősége az általa irányított intézmény betegeinek sorsát szerződés nélküli munkára építette.” Úgy tudjuk, hogy az orvosok ügyvéd közvetítésével többször próbáltak egyeztetni a vezetéssel, de érdemi előrelépés nem történt.

Március 15-től a kórház vezetése az orvosok nagy részével nem kötött szerződést.

A MOK közleménye szerint a betegek ellátása csak azért valósult meg, mert az orvosok jelentős része a jogszerű kereteken túl is, lelkiismereti okból bement dolgozni.

A Magyar Orvosi Kamara a kialakult helyzet kivizsgálását kéri a Belügyminisztériumtól és az intézmény működtetéséért felelős Országos Kórházi Főigazgatóságtól (OKFŐ). Kérdéseinkkel mi is megkerestük az OKFŐ-t, ha válaszolnak, beszámolunk róla.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!