„Vidnyánszkynak mennie kell” – közleményben szólalt fel a Független Előadó-művészeti Szövetség

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Vidnyánszky Attila legutóbbi megszólalására reagálva éles hangú közleményt adott ki a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ), melyben arról írnak, hogy a rendezőnek mennie kell. A szervezet szerint a Nemzeti Színház igazgatója több ponton félrevezetően és politikailag túlfűtötten beszélt a hazai kulturális viszonyokról az ATV-nek adott péntek interjújában, ezért szükségesnek tartották a nyilvános válaszadást.

Vidnyánszky az interjúban arról beszélt, hogy a Nemzeti Színház működését végig „ellenszél” kísérte. Az igazgató most is megismételte azt a sokat hangoztatott állítását, hogy azok az erők munkálkodnak ellene, akik egykor (vagyis 1965-ben) felrobbantották a Nemzetit, illetve átadták a stafétabotot a mostaniaknak. Az igazgató szerint a társulata szabadon dolgozik, senki nem kapott direktívát, hogy kire kell szavaznia, és feszültségmentesen csinálták végig az elmúlt időszakot. „Nekem 2028 nyaráig tart a mandátumom, de nagyon szeretném végigcsinálni” – mondta a jövőbeli terveiről.

A FESZ közleményében határozottan visszautasítja az igazgató narratíváját. „Alaptalan és elfogadhatatlan az az állítás, amely szerint »ugyanazok az erők« működnek ma is, mint amelyek a régi Nemzeti Színház lebontásához vezettek, vagy hogy a mai kulturális viták Marx és Engels gondolataiból vezethetők le.

Ezek a politikailag túlfűtött állítások történelmileg leegyszerűsítők, és inkább szolgálja a megosztást, mint a valós párbeszédet.

A mai független kulturális szereplők, alkotók és kritikusok nem valamiféle múltból örökölt ideológiai összeesküvés képviselői. Saját szakmai és erkölcsi álláspontjukat fogalmazzák meg újra és újra” – írták.

A közleményben emlékeztetnek, hogy Vidnyánszky pályája elején maga is független alkotóként indult, „ezért különösen visszás ma éppen azokat támadni és lejáratni, akik ugyanabból a szabadságból próbálnak alkotni, amelyből egykor ő is építkezett.” A közlemény hangsúlyozza: a Nemzeti Színház kiemelten támogatott állami intézmény, ezért nehezen értelmezhető az ellenszél kifejezés használata. „A szakmai és társadalmi kritika viszont nem elnyomás, ez a közélet természetes része – különösen egy közpénzből fenntartott intézmény esetében” – fogalmaztak.

A független színházi szféra finanszírozásáról szólva a szervezet konkrét számokkal vitatja Vidnyánszky állításait. Példaként említik, hogy 2025-ben a minősített előadó-művészeti szervezetek 44 milliárd forint működési támogatást kaptak, míg a minősítéssel nem rendelkező társulatoknak összesen 1,2 milliárd jutott. A fővárosi függetlenek kerete mindössze 533,5 millió forint volt, amely ráadásul évek óta nem nőtt érdemben. A FESZ szerint ezek az adatok egyértelműen cáfolják azt az állítást, hogy a függetlenek aránytalanul kedvező helyzetben lennének.

Épp ellenkezőleg: „A független társulatok döntő többsége évek óta alulfinanszírozott, működésük sokszor pályázati bizonytalanságtól, kiszámíthatatlan támogatási rendszertől és folyamatos egzisztenciális kockázattól függ. A rendelkezésre álló támogatási adatok rendre azt mutatják, hogy az intézményesített, állami hátszéllel működő struktúrák jóval nagyobb és stabilabb forrásokhoz jutnak.”

A szervezet elfogadhatatlannak tartja, hogy az állami támogatásokat egyetlen ideológiai irány – például a „nemzeti keresztény gondolat” – mentén tekintsék természetesnek. Szerintük az állam feladata a kulturális sokszínűség biztosítása, nem pedig egyetlen értékrend kizárólagos támogatása.

A FESZ közleménye azzal zárul, hogy a kultúrát nem szabad hadszíntérként kezelni. „A kritika nem árulás, a függetlenség nem ellenségesség, a pluralizmus nem támadás, ezek alapvető tartozékai egy demokratikusan működő kulturális térnek. Éppen ezért itt az ideje annak, hogy Vidnyánszky Attila befejezze a félrevezetést, a szakma tudatos és szándékos megosztását, és ezek helyett végre a valódi szakmai párbeszéd és egymás kölcsönös tisztelete szervezzék a munkánkat” – összegezték, hozzátéve:

„Ha minderre a színházigazgató nem képes, akkor méltósággal félre kell állnia.”

Kövess minket Facebookon is!