Kongói Demokratikus Köztársaság
Megköveztek és felgyújtottak egy titokzatos fémoszlopot Afrikában
A Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, Kinshasában állították fel a monolitot.
Afrika egymástól távol eső országaiban kezdett el terjedni az ebola
A Kongói Demokratikus Köztársaságban és Guineában is többen meghaltak a vírus miatt.
Felborult egy túlzsúfolt komphajó a Kongói Demokratikus Köztársaságban
Három holttestet emeltek ki, de legalább 40 embert még keresnek.
Szexuális visszaéléssel vádolják több nemzetközi segélyszervezetet tagjait
A WHO, az UNICEF és az Orvosok Határok Nélkül is vizsgálatot indított.
Végre kevésbé kell félni egy eddig rettegett fertőző betegségtől
Első alkalommal sikerült a tömeges védőoltásnak köszönhetően felszámolni egy ebolajárványt, amely közel két évig terjedt a Kongói Demokratikus Köztársaságban.
Afrikai partnereket keres a 144 milliárdos útépítéshez a Duna Aszfalt
Szíjj László cége egy szerencsés rokoni kapcsolatnak is köszönhetően építkezhet a világ egyik legkorruptabb országában, a Kongói DK-ban.
Így néz ki, amikor Szíjj László 145 milliárdos útépítésért repül Afrikába
A negyedik leggazdagabb magyar azért utazott a Kongói DK-ba, mert egy világszinten számottevő útépítést készít elő a világ egyik legkorruptabb országában.
138 milliárd forintos afrikai útépítés reklámfilmjében tűnik fel a Duna Aszfalt
A világ egyik legkorruptabb országában vesznek részt egy világkereskedelmi szempontból számottevő útépítésen. A kollégáik nagy nehézségekkel küzdenek.
Az Orbán-kormány aszfaltozója Afrika szívében vesz részt egy 125 milliárd forintos útépítésen
A Duna Aszfalt a világkereskedelem szempontjából is jelentős útépítésen vesz részt, amely a Kongói DK-t és Zambiát köti össze.







