Kína

Egyiptom, Pakisztán és Argentína útjára lépett a magyar kormány a kínai hitelfelvétellel
Rosszabb kondíciók, de lazább (gazdaság)politikai feltételek jellemzik az eddig főként fejlődő országok által felvett mentőcsomagokat.
A lengyel külügyminiszter üzent Orbánnak: „Nem engednénk meg, hogy kínai rendőrök járőrözzenek...
Egy Radosław Sikorskival készült interjúban a NATO-országok védelmi kiadásairól, illetve Magyarország kínai és orosz kapcsolatairól is szó esett.
Sok vagy kevés? Tartanunk kell a kínai adósságcsapdától? – az egymilliárd eurós kínai hitel nyomában
A magyar–kínai kormányzati tárgyalásokon rendre szóba került a pénzügyi együttműködés kérdése is. Idén aztán egy kínai bankárcsapat megkereste Magyarországot egy konkrét ajánlattal, amit az állam...
Varga Mihály szerint a piacinál kedvezőbb feltételekkel vette fel a kormány a kínai gigahitelt
A pénzügyminiszter szerint a közlekedési és energetikai infrastruktúrára költi majd a kormány a Kínától kapott egymilliárd eurót.
Kínában okoz pusztítást a tankerkatasztrófáért is felelős tájfun
A Gaemi már végigszántott a Fülöp-szigeteken és Tajvanon is, legalább 21-en meghaltak, több hajó elsüllyedt.
Orosz és kínai bombázók járőröztek együtt Alaszka határában
Alaszka szenátora példa nélküli provokációnak nevezte az akciót, a kanadai-amerikai légvédelem szerint a bombázók nem jelentettek fenyegetést.
Nagy csöndben gigahitelt vett fel Kínától a magyar állam
Kormányzati tájékoztatás nem előzte meg a már áprilisban lehívott összeget, amelyhez hasonlót már a Budapest–Belgrád-vasútvonalra is felvett az állam Kínától. Az újabb hitel részletei és célja sem...
Újabb kínai autógyártó jöhet Magyarországra
A SAIC szeptember végéig dönt arról, hogy hol építi fel első európai gyárát. Spanyolország a legesélyesebb, de még Magyarország is versenyben van.
Kövess minket Facebookon is!